Azonos önmagával

Papp Endre

Papp Endre irodalomtörténész könyve egyszerre tanulmánykötet, amely az utóbbi évek rangos folyóirat-publikációit öleli fel, és egyszerre filozófiai traktátus, amely az irodalomtörténet-írás elméleti dilemmáit rendszerezve oldja fel. A könyv az első fejezetben elméleti síkon (általánosan) tisztázza a nemzeti irodalomszemlélet mibenlétét, a második és harmadik fejezetben pedig modellek és példák segítségével fordul az egyedi felé. Papp Endre megközelítése nemcsak „tudományos” – a fogalom pozitivista értelmében –, mert a különféle elméletek szintetizálásához afféle „metaelméletet” is ácsol, amely klasszikus fundamentálontológiai implikációkat is magába foglal. Papp Endre esztétikája az identitás fogalma köré épül, amit a természettudományokból vett fraktálalakzat szimbolizál. E szemléleti tágasságnak köszönhetően Fichte és Schelling, Heidegger és Gadamer, avagy Jan Assmann filozófiáival is párbeszédet folytat, noha elsősorban a közelmúlt magyar irodalomtörténészi kísérleteit vizsgálja, s néhány kortárs alkotó életművét ebből a perspektívából. A könyv erénye, hogy kerüli a „bennfenteskedést”, korszerű esszényelve kimagaslik a sablonszerű diszciplináris stílusból, mégis a diskurzus része marad.  Gondolatmenete logikailag zárt, egységes, de az illusztratív példák a jövőbe mutatnak: a kifejtett elmélet alkalmas arra, hogy egy születendő nemzeti irodalomtörténet alapjául szolgáljon, amely a világnézeti konfliktusokon felülemelkedik, s minden értékes életműnek helyet ad.