Oláh András

lehet-e semleges

Petri György emlékének

az eső ami a ház falát mossa
a zebrán átsiető gyalogos
a templomi harang
s a szomorúság ami lázassá
teszi az arcod lehet-e semleges
a nadrágszárba törült maszatos
gyermekkéz a fásliba szorított
visszeres láb a rádiós szünetjel
a pipa mely nagyapád
asztalán hevert
a mosatlan káváscsésze
a kertvégi góré
a kocsmapultnak támaszkodó
borostás pofa az idegen
akcentussal beszélő és örökösen
hümmögő karosszérialakatos
a rövidke szoknyából
kikandikáló női comb
a múzeum előtti padon
zacskóból pogácsamaradékot
majszoló hajléktalan
a főtéri szobor talapzatára
rajzolt jel az átfestett vöröscsillag
a magyarázat nélküli csönd
a reggelek ünneparca
a gyerekkor megannyi elspórolt
emléke a hanyagság s a hang
ami éjszakánként felébreszt
lehet-e semleges

utazás

szürreális pillanat: megjött a vízum
a Szovjetunióba is utazhatsz… persze
egyedi eset ez – egyszeri alkalom –
Moszkváig másfél nap az út
Csapnál vasúti kerékcsere bonyolítja a dolgot
akkor még fel sem merül benned
hogy pár év múlva a záhonyi átrakóban
tehervagonokból kell majd zsákokat
pakolnod tizenkét órás műszakban
és hiába a megszerzett diploma
munkászászlóaljba vezényel a túlgörcsölt
oltalom mert a hazát minden fronton védeni kell
laktanyának hazudott munkásszálláson
görnyed a szellem tikkad a test
levegőtlen homály ernyedő végtagok
a pokolba kívánod az ébresztő kürtszót
a sorakozónak hazudott mutatványokat
kétes parancs-kihirdetéseket és Nyina néni
jut eszedbe a nektek szánt irgalom
a szabadságnak hitt öntudat
az örökös sorban állás a kölesből
erjesztett kvasz s az álmos Moszkva-part
– de itt csak kivárás maradt és tompaság
zsugori révület ahol cementporba fúl a rettenet

akkordok múlt időben

esetlegességünk érveit olvasod
és sietsz vissza a mérgezett jelenbe
építesz új kolóniát ahol veled
hálnak a hajnali suttogások
a rothadó csontok kikelnek
átizzadt ruhák énekelnek
és hiába gyalulod tisztára a múltat
az indulási oldalon magad maradsz
s ha rád nyitja szempilláját az ősz
előbújnak a hajléktalan álmok
de már csak a fák nyirkos leveleit
didergeti az október végi köd

_{Oláh András (1959) költő, drámaíró. Mátészalkán él. Legutóbbi kötete: Fagypont alatt (2020).}