Lajtos Nóra

Kiragyog a költők közül

Alanyi költészet és közéleti-közérzeti¹ líra Tóth Erzsébet Kínai legyező című kötetében
Nap Kiadó, 2021

Wolfgang Iser a romantikus^[1] vallásbölcselet meghatározó alakjának, Friedrich Schleiermachernek a gondolatait viszi tovább, amely szerint hermeneutikai alapprobléma, hogy a megértés csak parciális lehet.^[2] Ez számomra olyan interpretációs szorongást jelent, amelyben a kritikusi énem féltudatlan állapotban létezik, és így próbál tárgyához mégis megértő szándékkal viszonyulni. Ráadásképp egy olyan életművet szemlélni, amelyben „magától értetődő természetességgel érvényesül a líra ősi természete: amire igazi költő néz, abból költészet lesz, miközben a versek tárgya megőrzi eredeti természetét.”^[3] A 2015-ös, A szálló por, a hulló csillagok című verseskötete után hat évvel jelentkezik újabb verseivel Tóth Erzsébet: Kínai legyező című kötete a 2021-es ünnepi könyvhétre jelent meg a Nap Kiadó gondozásában. A negyvenhárom verset számláló kötet három ciklusát A vér című nyitóvers és a Magyarország című, csupa filmcímeket sorjázó textustömb fogja egybe. Ha sorba vesszük a kötet darabjait, azt láthatjuk, hogy a 2016 és 2020 közötti verstermésből válogatott a szerző, a művek a Bárka, az Élet és Irodalom, az Eső, a Forrás, a Kortárs, a Litera.hu, a Lyukasóra, a Magyar Napló, az Országút, a Székelyföld és a Tiszatáj hasábjain láttak először napvilágot, s juthattak el az olvasóközönséghez. ^[4]

A kötet recepciótörténete azonnal megindult. Hetekkel a könyv megjelenése után három értékes recenzió is született róla: Acsai Roland,^[5] Nagy Koppány Zsolt^[6] és Smid Róbert^[7] tollából. De talán idekívánkozik a sorba a Kínai legyező könyvheti kötetbemutatója, amelyen Gróh Gáspár^[8] kimerítő értékelést adott a könyvről, főképp az idő problematikáját állítva a középpontba, míg Zalán Tibor az egész Tóth Erzsébet-életművet pillantotta át némi anekdotázással, s helyezte el benne a kötetet.

A piros színű könyvborító máris figyelemfelhívó és árulkodó is egyben. A szerző portréjának középpontba helyezése önmagára, a szerzőre irányítja a figyelmünket, s megerősíti bennünk azt, amit már oly’ sokan megállapítottak Tóth Erzsébet művészetéről, hogy alanyi lírával^[9] lesz dolgunk. Acsai Roland a cím jelentésének feltárásakor szól arról, hogy a populáris és magaskultúra keverése jelenik meg benne, az évezredes múlttal és kultúrával rendelkező nép a jelzőben és a divatcikké átminősült jelzett szóval magyarázva ezt.

A kötet nyitóverse – A vér – cikluson kívül rekedve vezeti be a könyvet. Harsány felütés ez a vers, melyet annak mottója indít útjára. A mottó Antall József miniszterelnök elhíresült jelmondata: „Tetszettek volna forradalmat csinálni.” A versben megszólaló lírai alany királyi többesszámban (pluralis majestaticus) sorolja azokat a pillanatokat, amiért nem forradalommal következett be a rendszerváltozás: „A forradalomhoz vér kellett volna, / de abból nekünk akkor már nem volt.” Nagyon érzékletesen, tűpontosan írja le, hogy a rendszer elleni versben való megszólalásuk a költőknek először kiáltvány volt, majd „a kiáltvány verssé olvadt”. A vér toposza mellett a bilincs jelképe is feltűnik: „Nem ráztuk le, belénk szivárgott a bilincs…”. Szó esik a versben az ügynöklistákról, a letűnt rendszer „rablóbandáiról”.^[10] Az a szabadság, amire a rendszerváltás hivatott volt, hogy elhozza majd nekünk, csak ideiglenesen teljesedhetett be. Ezzel a csalódottsággal szembesülve kell tudni megvívni a mindennapjainkat, szuverén szabadságunkat: „Az utcán utolsó lélegzetvételével / tányér levesért koldul a szabadság.” A vér című vers ereje talán abban rejlik, hogy ami a szívén a költőnek, az a száján,^[11] illetve a tolla hegyén. Közéleti költészete – nemzetben való gondolkodása – elemi ösztöne: „Tóth Erzsébet kezét, az emberét, a világot teremtett s teremtő nagy akaratok mellett a nép történelme mozgatja.”^[12] A Hol vannak a zászlók? című versében egy újabb nemzeti jelkép kerül elő: a magyar trikolór. Fájdalmas kifakadásba torkollik kérdésfeltétele a költőnek: „Nem hiányzik senkinek a zászló? / Amit vittek a forradalmárok, pesti srácok, munkások, diákok, / mindenkinek volt zászló a kezében, adott nekik az anyukájuk?” Majd a költemény vége egy nagyon expresszív képsorozattal zárul: „Ha lenne merszem felvágni az ereimet, / és biztos lehetnék benne, / hogy piros, fehér, zöld vér csöpögne onnan, / felajánlanám a zászlógyártóknak, fessék be vele a vásznakat, / soha ki ne fogyjon a nemzetiszín zászló.” A nemzetféltés érzelmi aktusát tárgyiasítja a trikolór jelképében. Óvó-féltő gesztus ez egy közéleti költőtől, közérzeti költőtől egyaránt, akit érdekel, mi van a világban. Zalán Tibor hasonló szójátékkal szembesíti még Tóth Erzsébet költészetét, amikor a magánszféra-magányszféra verseiről beszél.

A kötet első ciklusának nyitóverse anaforikusan szerkesztett költemény: a Te mit csinálsz ilyen napokon? című vers önmagába zárul az azonos mondatintonáció feltűnésével a záró sorban. A halál tematikája rögtön ebben a szövegkorpuszban feltűnik: „próbálgatod-e olykor a halált? / hogy elég kemény lesz-e a koporsó neked?”^[13] A cikluscímadó Betegutakban felbukkanó lírai aposztrophé a tetőteraszról szemléli az egykori lipótmezei elmegyógyintézetet. A gondjaiktól terhes emberekkel való sorsvállalásában a költői én elképzeli, amint „a szelídebbek üldögélnek egy padon / s ha elfáradtak az üldögélésben / eldőlnek, mint a zsák / szedett-vetett gönceikben / emberzsákok egy élet szunnyadó emlékeivel”. Az eddigi, központozást nélkülöző versekből nem hiányzott a dinamika: bizonyos gondolatritmus szervezte a szöveget. A Lassú virág viszont már hagyományos versmondatokra épül. „Olyan vagyok, mint ez a lassú virág. / Sokszor évekig vár, amíg hajlandó / egy-két bimbót hozni.” Ebben a versnyitányban Tóth Erzsébet vall önmagáról, költői elhallgatásáról, amely néha évekre szól (akár nyolc évre is),^[14] hogy aztán versbimbókat hozzon. A Rókatündér fikusszal még találkozunk a Sziromszárnyakon című versben is: „Most a szoba uralkodója / Liza, a rókatündér-fikusz szólít – / csak ő hallja a harangvirág ebédre hívó szavát.” A személyes életteret a múlt felé tágítva emlékezik meg édesapja alakjáról a Nincs többé című harmincnyolc strófás költeményben. Az asztalos foglalkozású apafigura attribútumai lesznek a forgácsok („fürödtünk a szőke faforgácsban”), vagy az enyv („enyvszagú lett a tea, a pirítós / így volt jó). A költő emlékrajzásában megelevenedik a már csak botorkáló és az elmúlás kínpadján ülő apa alakja: „nincs már / hogy ki vágja le a körmét a haját / ki borotválja meg / ki mossa meg a lábát”. A költőtárs, Nagy Gábor 1999-es kötete, a Lélekvesztő volt utolsó napjaiban az apa olvasmányélménye, melynek borítóján Modigliani Fekvő aktja (1917) látható. A könyv mint esztétikai értéket hordozó tárgy tűnik itt fel. A költemény második felében a kiskertben tevékenykedő apát látjuk, aki nem igazán értett a földhöz, de öregségére ez maradt neki. A vén diófa, mely meggyalulhatatlan. A karózása az életnek, a kikarózása a halálnak.

A Lágyan permetezett a hóban az ismétlés („az évszázad utolsó hava hullott / életem utolsó hava hullt rám”), a fokozás (havazás, hószakadás, hóvihar és hófúvás) alakzatai tűnnek föl. A kortárs járványversek^[15] közül igazán személyes hangot üt meg a Vírus idején című költemény, amelyben az ismétlés alakzata gondolatritmust és ezzel együtt zeneiséget visz a versbe: „Konzervet eszem, konzervet nézek, / konzervben álmodok, konzervben élek.” Ez a tartósított konzervlét egy olyan tudatállapotot szül, amelyből azért mégiscsak jó volna kitörni: „Köszönöm, drága víruska, ha nem ölsz meg. / Annyi dolgom van még, / ígérem, gyönyörű verseket írok a Hazának.” A költemény záróakkordjában az anya hangján artikulálódik a következő mondat: „Nem lesz baj – hallom gyönge hangját. Tudod, mit kell tenned.” A kötet vége felé találjuk eme vers folytatását: az Emberi számítást, amelyben a halálra készülődő édesanya és lánya párbeszédje bontakozik ki. A festői tehetséggel megáldott asszonyt is belekomponálja anyaversébe^[16] Tóth Erzsébet: „Félek, a legutolsó képét, / a levendulásat nekem kell befejezni.” A kötetben indázó virágmetaforika igazi esztétikai hordozóvá válik, ahogyan az Egy szál szegfű című versben, amely már a pályatársak elvesztését tematizálja, és amely témát több versében is igyekszik feldolgozni a szerző.

2019 februárjában a Tandori Dezső temetésére ballagott a költő, s ott látta utoljára Térey Jánost, akit négy hónappal később búcsúztatott a kortárs irodalom. „Akikkel együtt indultam / rég nincsenek látótérben” – kezdi fájdalmas hiányérzéssel Holttér című versét. Legteljesebben azonban a Ha még élek című költeményben veszi szinte lajstrom szerint sorba a földi élet színterét elhagyó költőtársakat: Kormos István, Szervác József, Csajka Gábor Cyprián, Nagy Gáspár, Lázár Ervin. „Már összevissza zuhognak az évek a halálokkal: Csoóri Sándor, Görömbei András, Esterházy Péter, / velük éltem, velük voltam fiatal és öreg”. A szerzőnek fájnak ezek az emberi-költőbaráti veszteségek, de bízik abban, hogy az élet és irodalom egy tőről fakad, s még ha ága-boga is hajlik a vállaira, el kell tudnia viselni a hiányukat.^[17] „Főleg ha kiderül, / hogy akit hívtál, már nem is él, / meghalt két vagy három éve, csak benned él még, / hiszen a telefonodban is ott van, / velük lenne a legizgalmasabb beszélgetni, / mit szólnak ehhez vagy ahhoz, / mi lett itt azóta a világból, / hogy szelíd-hirtelen itt hagytak mindent, / ránk hagyták ezt a mocsadékot, / ami nekünk azért még élet…” – olvasható a Nehéz című érzékletes költeményben.

A kötet középső ciklusában (Mondén) kapott helyet a Léda kalapja című vers, amely pretextusként Ady Párisban járt az Ősz című versét használja fel, s írja át azt a maga módján: „Zuglóba tegnap beszökött a tél / ballagtam épp a Szajna söröző előtt…” Műhelytitkaiba is bevon bennünket a költő: „Léda jutott eszembe a Szajna sörözőről.” A vers központi – negyedik – strófáját annak erotikus töltetű sora és szilaj beszélőmodora emeli ki a többi versszak közül: „gyere költőm, nézd, milyen Párizs / csináljuk vadul, pusztuljon bele a magyar puszta / gyere dísznek a kalapomra / gyere drága, aztán menj vissza magyar hazába…”

A kötetet záró Magyaroszág című opusz nem más, mint kilencvenöt filmcím felsorolása egymás után. Ezt az elsőre antipoétikusnak tetsző szövegtömböt húgának, Klárinak ajánlja Tóth Erzsébet. Amikor egy interjúban megkérdezték tőle, milyen más művészeti ágból merít, akkor a filmet jelölte meg a költő, amely a legnagyobb hatást gyakorolja költészetére: „Legjobban a film, hiszen a vers is felfogható filmes szemléletnek, de gondolatilag is a hatvanas évek filmművészete – a francia újhullám, az olasz filmek, az óriások: Fellini, De Sica, Bergman, a budapesti iskola, Kósa, Jancsó és mind a fiatalabbak – rendkívül inspirálóan hatott…”^[18] A magyar filmek sorát, ahogyan olvassuk – szinte mantrázzuk – magunkban, rengeteg filmes emlék villan elénk: a Talpalatnyi földtől a Szerelmes biciklistákon át a Liza, a Rókatündérig. Szövegpragmatikai szempontból stilisztikai értéke lesz annak, ahogyan semmiféle (sem tematikus, sem kronológiai) logikát nem követve kerülnek egymás mellé olyan filmalkotások, amelyek egyébiránt soha nem szerepeltek volna akár egy lapon sem. Olyan deiktikus szóelemek, amelyek elsősorban önmagukra utalnak vissza, de ezen felül kulturális-antropológiai kontextust is képesek teremteni. Tóth Erzsébet nem tesz mást, mint a nemzeti filmkultúrát emeli verstémává úgy, hogy a szövegtömb a maga elliptikusságával mégis képes magán viselni a magyar jelzőt.

Tóth Erzsébet Kínai legyező című kötete a mai fiatal költőnemzedék könyveivel is rangon felül képes felvenni a versenyt. Frissességével, témaválasztásaival, stílusával, nyelvezetével. Ha egyáltalán versenyezni óhajtana. Nem hinném. Szuverén egyéniség volt mindig, aki egy végtelen vers közepén leledzik. Elkap egy hangot, majd egy dallamot, azt magában dúdolja, majd tovább énekli. De ennek a versszólamnak egyelőre nincs még vége. „Mintha nem is lábbal járna. Szívvel inkább. Amit nem tud elérni szóval, megnyeri szenvedéssel” – fogalmaz Iancu Laura a kötet hátsó borítóján. Kiragyog a virágai közül. S mivel nagy költő, kiragyog a költők közül is (Pollágh Péter fülszövege. Tóth Erzsébet: Kínai legyező. Bp., 2021, Nap Kiadó).

---

^[1]   Zalán Tibor nevezte így Tóth Erzsébet líráját a Kínai legyező 2021-es könyvheti kötetbemutatóján. Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=314GXyTB4lw; 2021. június 7. PIM

^[2]   „…valaminek más valamivé való alakulását sosem lehet pontosan meghatározni, mivel túlmutat a referencialitáson (exceeds referentiality); következésképpen minden megértés csak részleges lehet.” Iser, Wolfgang: Az értelmezés világa. Bp., 2004, Gondolat Kiadó, 65.

^[3]   Tóth Erzsébet: A szálló por, a hulló csillagok. Bp., 2015, Nap Kiadó (fülszöveg).

^[4]   Megjegyzés: abban a kiváltságos helyzetben voltam, hogy a kötet kéziratát olvashattam megjelenése előtt hónapokkal. Így egy apró filológiai adatolás csak: két verset nem mentett át a kötet verzióba a szerző: a Nulla olvasatlan és a Last love címűeket.

^[5]   Acsai Roland: „Ha tudja még valaki, mit jelent ez.” Előretolt Helyőrség, 2021. június 21. https://helyorseg.ma/rovat/szempont/acsai-roland-bha-tudja-meg-valaki-mit-jelent-ezr [utolsó letöltés: 2022. 01. 27.]

^[6]   Nagy Koppány Zsolt: A tovább nem halogatható szembenézés versei. Magyar Nemzet, 2021. július 24.

     https://magyarnemzet.hu/kultura/2021/07/toth-erzsebet-kinai-legyezo-versek-nap-kiado-budapest-2021 [utolsó letöltés: 2022. 01. 27.]

^[7]   Smid Róbert: Lakik a hazánkban egy költő. Magyar Krónika, 86–87.

     https://magyar-kronika.hu/cikk/lakik-a-hazankban-egy-kolto/ [utolsó letöltés: 2022. 01. 27.]

^[8]   Gróh Gáspár Kosztolányi Dezső Kínai kancsó című novelláját elevenítette fel a közönségnek, s vont párhuzamot a Kínai legyezővel, amelyről elöljáróban megjegyezte: „Tóth Erzsébet ezen kötete nagyon szomorú, keserű.” A párhuzam alakzata során mondta: „Jelképe a létnek, az életnek, amit az idő összetör, és nem kér kárpótlást érte.” Itt idézte a kötetből a Madárbosszú című verset: „rengeteg órám van…, csak időm van kevés”. Az elhangzott szöveg időközben megjelent a Kortárs 2022. januári számában.

^[9]   „Tóth Erzsébet költészete a nagyfokú személyességet mutató vallomásos kifejezésmód mintaértékű változata az ezredvég irodalmának.” Papp Endre: Parázs a hamu alatt. Bárka, 2000/6, 115.

^[10]  Itt kell megjegyeznünk egy filológiai adatot, mely szerint a költemény első, 2017-es Magyar Napló-beli megjelenésekor a „hétpróbás hóhérok” helyett „biszku béláék, horn gyuláék” szerepeltek. Valamint az egész költemény astrofikus szerkesztésű volt eredetileg, a kötetbe már ötsoros strófatördeléssel került (kivéve az utolsó versszakot, amely hétsoros). Tóth Erzsébet: A vér. Magyar Napló, 2017/6, 45.

^[11]  Utalok itt a költő 1980-as szentendrei beszédére, amelyben az elsők között nevezte Kádárt gyilkosnak.

^[12]  Örökzöld trón a hóesésben. Jánosi Zoltán laudációja Tóth Erzsébet akadémiai székfoglalójához, 2014. jún. 20.

^[13]  Itt egy József Attila-áthallást vélünk felfedezni: „Mért görbítetted mosásnak a hátad? / Hogy egyengesd egy láda fenekén? (Kései sirató)

^[14]  „Eljöttem persze az irodalmi életből; sajnos, az irodalomból is. Fiatal voltam, érzékeny; akkor úgy gondoltam, a sebek egy életre szólnak. Jobban fájt minden. A szerelmi csalódás, a rosszindulat, az irigység: azt hittem, nem élem túl, ha tovább élek úgy, mint addig. Sok volt a pörgés, hosszúra nyúltak az éjszakák. Szükségem volt a menekülésre.” Részlet Csontos János interjújából. https://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA16262 [utolsó letöltés: 2022. 01. 27.]

^[15]  Például: Ágh István Absztrakt félelem, Jenei Gyula Járványnaplója és Szabadulószobája vagyLackfi János Rendkívüli intézkedések című verse.

^[16]  A Gyerekségek című szintén anyavers zárlata: „gyermekem nem lett / hát anyát szültem” Weöres Sándor Egysorosok és más aforizmák című szövegei közül a XVIII. darab íródik újra: „Ha lányod szült téged, halhatatlan vagy.”

^[17]  A Mindenki, aki él című versében az éjszakázásokba torkolló hosszú beszélgetések múltidézése történik meg. A költemény mottója szintén József Attila-reminiszcencia, avagy „Mindenki, aki él, az életét veszélyezteti” – „Éltem, s ebbe más is belehalt már” (József Attila: Kész a leltár).

^[18]  Mindig a jelenre koncentrálok. Szőllősi Mátyás interjúja.

     https://www.mma.hu/muveszeti-hirek/-/event/10180/%E2%80%9Emindig-a-jelenre-koncentralok-%E2%80%93-interju-toth-erzsebettel [utolsó letöltés: 2022. 01. 27.]

_{Lajtos Nóra (1977) Debrecenben élő irodalomtörténész, tanár, költő, író, kritikus, szerkesztő. Utóbbi kötete: Cserbóka (gyermekversek, Bp., 2022, Hungarovox Kiadó).}