Turbók Attila
Gyűrött délibáb
Tudtuk, egy napon megérkeznek hozzánk, sejtettük azt is, átrobognak rajtunk, de nem hittük, a ligetes határszél évekig lesz pokluk szállásvidéke. Gázoltak lejtőn, taposott vetésen, utak bogáncsa sebezte a lábuk, álmodtak szellős, nőillatú várost, leányok keblén biberéző napfényt, Seherezádé ezeregy éjét is berlini nimfák táncára cserélték. Már tudják, gyűrött délibáb az álmuk, tengődnek tornyos, kényes városokban, csupán a délkör változott, a háttér, lézengők itt is, végleg számkivetve. * Mi más a tenger? Mély zsebek dagálya. Ringatja hasznát túltömött hajókon, s a jövevények jönnek, mint a birkák, a renyhe kéz, a satnya öl helyébe, lapul kezükben cinkos álsegítség, bankkártya, térkép, talmi adományok. A gyarmattartó tempó üt ma vissza, az ostor rojtja foszlik bűntudattá. Tudják-e mindezt, értik-e a népek? A Rajna partján, a Loire völgyében? Vagy jól van így, ha lángot vet a vakság? Mást zagyvál a bérenc, mást suttog a nép?
Vers a szőnyegmintákról
Ha mi szeretnénk menni otthonukba, bakanccsal lépve szent szegélyeikre, ha pucér lányok combja ingerelné padlóig hajló ájtatos imájuk, méltán kérdeznék felbőszült dühükben, késsel pótolva szavak csorba élét: „Mi dolgotok itt? Kotródjatok innen! A szőnyegminták tiszteletre méltók!” Szerencsénk van, ha nem nyomják a fegyvert halántékunkhoz, csupán elzavarnak. Kitéphetnék a nyelvünket a szánkból, az újbeszédhez nincs rá semmi szükség, az életük (kívülről tarka szőttes) vak indulatok kék spirituszlángja, tőrkés repül a fények fókuszába, de az övék! Maguknak teremtették. Meglepő-e, ha védik, őrzik, óvják? Szenvedélyük, vallásuk szigorával. Távol tartják Mekkától, Medinától az Európát elözönlő hordát.
Csukott szemmel
Padon ülök, napfénybe mártom arcom, szemem, ocsúdva látom, behúzva függönyét a fénynek, a csillanások színt cserélnek. A zöld, a kék, a sárga, barna mint mozgókép vetül a falra, a szemhéjfalra, csak az látja, e benső tájat az csodálja, akiben még az idegszálak teret hagytak az ámulásnak. Reszket, remeg, csordul tolongva hasáb, fonál, gömbféle forma, a könnycsepp fátyola mögötti vaktérben elkezd felpörögni a színek robbanómotorja, mintha pillám rezgése volna. Oktondi vakká kéne lennem, e csillogást ne érzékeljem, hasábos kristály, sárga tűzgömb bíbor mezőben leng alant s fönt, reszketnek ringó, furcsa ábrák, csak a csukott szeműek látják, odább, a sárgatesthomályban megannyi fénylő lázadás van, soha nem látott hadsereggel döndül a színvilág s a rendjel váll-lapjukon briliáns-gazdag, itt nem halnak, csak sokasodnak. Hajlonganak arany spirálok, szétszálazod s elhűlve látod, miként olvad, zúdul csobogva káprázattá az Arany Horda. * Most, hogy tudom, műtétre várok, pókhálózódó szürke hályog borít szememre hamuleplet, képzelem magam kisgyereknek. Megszólítom homályba omló arcom mögött a fénypazarló kölyköt, egykoron arra gondolt, ujjai közt szunnyad az újhold, feje alatt a kicsiny párna gyulladni kész, imbolygó máglya, ám átlát rémisztő meséken, eltűnt apját sejti az égen, felhő alakban eljön hozzá, langy záporral fűzi szorossá kötésüket, a nyűhetetlent, a mégis-mégse lehetetlent. Így lesz kerek a fénylegenda, egyszeri sors, való furfangja, környülállások, késztetések, édes élet, sanyarú élet! A hízó hold, az ég pocakja, elém tülekszik, megmutatja, mi lett volna a teljes élet, megtorpanások, szédülések helyett remények, álmok gyára, szándékok ívelt szivárványa, édes szabadság-visszavétel, gyötrelmes-hősi elégtétel, és méltóság, az emberarcú, ösztökélő örök sarkantyú. * Elráncosodva, búcsúzóul az arcom éjbe, űrbe zordul, az eltűnt idő lábnyomában tócsák tükrén topog a lábam, felismernek az egykor voltak, fényszívűek, felhőbe bújtak, rendeznek népes búcsúestélyt, köszöntenek sorra, egyenként, végül a fények pörgő tánca átrendeződik gyorsulásba, az éles színek elmaradnak, bezárul minden tükrös ablak, a test megnyúlt, feszes rakéta, átszikrázik a sztratoszféra alagútján, átsüt a fényen, a végtelen igézetében hamu lesz újra, lét paránya, egy arc emléke, kihunyt máglya.
Turbók Attila (1943) költő, újságíró. Utóbbi kötete: Elsüllyedt tanú (válogatott és új versek, Hét Krajcár Kiadó, 2021).