Mohai V. Lajos

Tudom, egyszer elröppennek

Nemes Nagy Ágnes-hommage


A madarak, a madarak,
tudom, egymásnak zenélnek,
ahogy egymást megszólítják,
gyönyörük abban föléled.

A madarak, a madarak,
az ablakrésen benéznek,
tudom, nem rám kíváncsiak,
hanem csak tovább zenélnek.

A madarak, a madarak,
a kertben karéjban állnak,
tudom, egyszer elröppennek,
elröppennek, s messze szállnak.

A körték kis gömbje

Körték a fűben, ernyedt sötétben,
fonnyadt-lehulltan az avarban szét.
Messzi szél hozza húros zenéjét,
hogy megtöltse az évszak hidegét.
Fonnyadt-lehulltan, ernyedt sötétben
körték kis gömbje szerte-szanaszét.

Falusi házak

Csontig kihűlnek:
falusi házak,
fáznak magukban
hidegben állnak.

Egyedül szélben,
mellmagas hóban,
négy mészfehér fal
tűr megadóan

kék hajnalon
csörgő jeget,
széltől hangos
ereszeket,
hörgő kéményt,
száraz eget,
fémes fényű
hó-felleget.

Fáznak magukban
hidegben állnak,
csontig kihűltek:
falusi házak.

A házsor

A házsor szegélye a járda köve,
az esőcsatorna szegélye az ég,
a zsindelyek púpján felhők ülnek,
és a szélkakast forgatja a szél. 

_{Mohai V. Lajos (1956) József Attila-díjas költő, író, irodalomtörténész. Legutóbbi könyve: Szótlan kórus (versek, Budapest, 2022).}