Mohai V. Lajos
Az alkony-madár
Nyújtózik a kert. Nyújtózik a rét. Koldus levelet szitál rá a szél. Hegy lejtősödik, sík távolba lát hosszú póznán bont tüzes vitorlát egy foltnyi felhő – Fölkúszik árnya, alkony-madárként gyullad a tájra szív dobbanása – Megcsörren széle, koldus levelet szitál a szélbe.
Az utcai lámpa
Az utcán cilinderlámpa, hosszan nyúlik az árnya fenyőre, virág-ágyásra, kerítésdeszkára – rálát a világra; eleget lát.
A házsor
A házsor szegélye a járda köve, az esőcsatorna szegélye az ég, a zsindelyek púpján felhők ülnek, és a szélkakast forgatja a szél.
Álom kerülget
Tőrhegyén az éjnek paripák sétálnak, a mennyezet medrét ellepik a tárgyak. Koponyákra Hold süt, a sóhaj eltéved, vánkos üregében sürögnek a tények. A csillagok ágyát kékes por borítja, a Hold kagylóhéja földuzzad alatta. Zörgeti perselyét, sámlijára áll, háttal a tegnapnak trappolva jár.
Ablakrés
a kinti lámpafény, lámpafény redőny-bordán koppanó kő holdsütötte zománc-fénycsík a kinti lámpafény, lámpafény redőny-bordán zománc-fénycsík holdsütötte koppanó kő a kinti lámpafény, lámpafény az éj gobelin-mezeje színforgással van tele az éj telése-fogyása koppanó kő zománc-fénycsík holdsütötte redőny-borda az éj gobelin-mezeje
Mohai V. Lajos (1956) József Attila-díjas költő, író, irodalomtörténész. Legutóbbi könyve: Utazás a tarkövi vicinálison. Kosztolányi-dolgozatok (Könyvpont Kiadó, 2024).