Balázs F. Attila

gyónás

ó, édes istenem,
bocsátsd meg nekem
a vágyakozásokat
a vándorlásokat
az árulásokat
az átkokat és álmokat
szemérmetlen pillantásokat
bálványokat és gátlásokat
ábrándokat és rémálmokat
a tétlen pillanatokat
a hulló csillagokat
az ártó szellemeket
a sötét fellegeket
kivágott fenyveseket
az ijesztő jelmezeket
a fejfájos reggeleket
elszórt gyöngyszemeket
elszólt közhelyeket
kéjes éjjeleket
hamis isteneket
a hulló csillagokat
bódító illatokat
a vonszolt tegnapokat
hamis szólamokat
tévelygő angyalokat
a születésemet
a büszkeségemet
kételyemet
végzetemet
barátokat
családomat
a halálomat

ó, bocsásd meg, Istenem!

A fa

a testet egyszer, mint
levelek, fények nélküli fát,
hátrahagyod,
árváját a szűkülő térnek,
töredező szikkadt ágakkal,
korhadó törzzsel,
nyílt sebekkel, melyekben
fészket lelnek élőlények.

ifjú csemeték között olyan lesz,
mint egy régi történet,
amelyet már kevesen ismernek.

szétesik a hideg ködben,
és Isten keze gyengéden
belesimítja az áldott anyaföldbe.

_{Balázs F. Attila (1954) költő, prózaíró, műfordító, szerkesztő, lap- és könyvkiadó, a budapesti AB ART Kiadó igazgatója. Legutóbbi kötete: Európai váróterem (összegyűjtött versek, 2021).}