Fecske Csaba
Szerény öröm
hát ezt a napot is megértem csupán szerencse ez nem érdem szerény öröm de azért öröm amely lopva szégyenkezve jön megkeseredik számban a nyál ilyen ízű lehet a halál rémülten kérdem mi lesz velem ha nem maradok meg senkiben átmenni a szomszédba merész kaland minden mozdulat nehéz öreg csontok nesztelen úsznak a testben s célja sincs az útnak előre félem már ami jön hogy elesek s csontomat töröm vagy zűrzavar támad fejemben és nevemet is elfelejtem eltévedek az életemben nem tudom merre kéne mennem valahol ott fogok kikötni ahonnét nincs mód visszaszökni
Eltévedt madár
szerelmet elhagyni nem lehetne szebben amikor elfér már egyetlen egy sebben régi seb begyógyul fölkel a nap reggel holnap tudhatod meg tegnap mi veszett el másnapos reggelek libabőrös esték azt az elveszettet hiába keresnéd lehet hogy most máshol lennél szívesebben nem találsz otthonra saját életedben valahol a ködben eltévedt madár szól ez a kesergő hang maradt csak a nyárból
Idejétmúlt
régi valójában idejétmúlt kérdés kínoz még mindig a sebek sokáig bírnak emlékezni nincs kifutási idejük miért és hogyan jutottunk oda ahova jutottunk kevés voltam a boldogságodhoz kellett valaki más aki hajlandó és képes is minden áldozatra érte megbocsátanék már de nem tudok mert nincs kinek és nem is lehet hiszen a szerelem nem bűn csak a hazugság a szükséges rossz ami aláaknázta életünket az elgörbült válaszok a félresikló tekintet mikor már csak temetni lehet nem megbocsátani vagy újrakezdeni hiszen életünk nem csak egyetlen csalódáshoz elég
Fecske Csaba (1948) Arnóton élő költő, író, publicista. Utóbbi kötete: Őszi napozás (Magyar Napló, 2024).