Federico García Lorca

Bernarda Alba háza

Asszonyok drámája Spanyolország falvaiban

Fordította: Nagy László


Személyek

Bernarda (60 éves) • Horváth Teri
María Josefa (Bernarda anyja, 80 éves) • Falvay Klári
Angustias (Bernarda lánya, 39 éves) • Tímár Éva
Magdalena (Bernarda lánya, 30 éves) • Baranyai Ibolya
Amelia (Bernarda lánya, 27 éves) • Andai Kati
Martirio (Bernarda lánya, 24 éves) • Lázár Kati
Adela (Bernarda lánya, 20 éves) • Csomós Mari
Poncia (60 éves) • Koós Olga
Szolgáló (50 éves) • Veszely Mária
Prudencia (50 éves) • Sebestyén Éva
Koldusasszony • Elkán Erzsi
Négy asszony • Tóth K., Hanga E., Szeli J., Szennyai M.
Fiatal lány • Gombos Teca

(A költő hozzáteszi, hogy a három felvonást fotografikus dokumentumnak szánta.)

(Színlap, a Szolnoki Szigligeti Színház bemutató előadása szerint. Bemutató: 1976. X. 8.)

Rendezte: Horváth Jenő
Díszlet: Székely László
Jelmez: Mialkovszky Erzsébet
Ügyelő: Sárossy Rózsa
Súgó: Halász Kati
Igazgató: Székely Gábor


Első felvonás

(Hófehér szoba Bernarda házában. Vaskos falak. Boltíves ajtókon jutafüggönyök, alul fodrosak és bojtosak. Gyékényfonatú székek. A képek: valószínűtlen, nimfás és regebeli királyos tájak. Nyár van. Nagy árnyékú csönd a színen. Mikor a függöny fölmegy, üres a színpad. Harangzúgás hallik. Belép a Szolgáló.)

Szolgáló	Túl sok már a harang a halántékom közt.
Poncia	(bejön, kolbászt és kenyeret eszik) Kongatnak már több mint két órája. A körvidék minden papja itt van. Szép most a templom. Már a papolás elején elalélt Magdalena.
Szolgáló	Ő itt a legárvább.
Poncia	Ő az egyetlen, aki szerette az apját! Ajaj! Most hála istennek, egy kicsit magunk vagyunk! Ehetek.
Szolgáló	Bernarda ha látná…!
Poncia	Mivel most böjtöl, azt se bánná, ha éhen vesznénk. Ez az ispánkodó! Ez a basa-asszonyság! De az ember belefárad. Hát megkezdem a kolbászos fazekát.
Szolgáló	(sóvár szomorúsággal) Adj a leánykámnak is, Poncia!
Poncia	(bent) Eredj, még borsót is markolhatsz hozzá. Ma nem jönnek rá.
Hang	(bentről) Bernarda!
Poncia	Bezártad jól?
Szolgáló	Ráforgattam kétszer is a kulcsot.
Poncia	A keresztrúd is ott legyen az ajtón! Ahány az ujja, annyi a tolvajkulcsa.
Hang	Bernarda!
Poncia	(kiáltva) Jön már! (a Szolgálónak) Tisztára dörgölj mindent! Ragyogjon mindene Bernardának. Különben kinyűvi a maradék hajamat is, ezt a keveset.
Szolgáló	Micsoda asszony!
Poncia	A lelket is kiveszi mindenkiből, aki körülötte él. Ráülne a szívedre is, elnézné esztendeig, ahogy haldokolsz. Még mosolyogna is hozzá az a hideg átkozott arca. Dörgöld, csak dörgöld azt az üveget!
Szolgáló	Sebes a kezem a sikárolástól.
Poncia	Ő a legtisztább, a legnemesebb, a legrangosabb. Szegény urának jó már, pihenhet.
	(A harangszó elhal.)
Szolgáló	Itt a rokonság mind?
Poncia	Csak az övéi. Az ura családja gyűlöli. Csak halottnézőbe jöttek el, csak hányták rá a keresztet.
Szolgáló	Szék van elég?
Poncia	Túl sok. Üljenek a földre. Mióta Bernarda apja a sírban, ember ide nem léphetett a födél alá. Nem tűri, hogy lássák birodalmában. Döntse le a rágó ráksúly!
Szolgáló	Veled jól bánt.
Poncia	Harminc éve lúgozom-mosom a lepedőit, harminc éve eszem a morzsalékát, átvirrasztok éjjeleket, ha göthös; naphosszat vizslatom a szomszédokat a nyiladékon át, és fülelek, számadója vagyok, hogy mit látok-hallok. Nincs titkunk egymás előtt, de sötét kolera, világos ménkű! És a rosseb égesse ki a szemét!
	Jó kutyája vagyok pedig, ugatok, ha mondja, és harapok a kódisok sarkába, ha rájuk uszít, földjeit az én fiaim túrják, de elegem lesz ebből, eljön a nap.
Szolgáló	És akkor…
Poncia	Majd kettőnkre csukom az ajtót, és esztendeig pöködök rá. „Nesze, Bernarda, ezért, azért, amazért”, míg olyan nem lesz, mint a pocsékká pocskolt kígyó, amit a kölykök szétköveztek, mert kígyó, még a retyerutyája is. Persze, én nem irigylem a sorsát. Öten maradtak a nyakán, öt lánya, öt csúfság, a legvénebb Angustias, az első urától való, ez pénzes, a többi csak cicamókus. Csak a sok csipke meg a móringos pendely, de az örökség: csak puszta kenyér meg szőlőbiling.
Szolgáló	Bár nekem volna ennyim!
Poncia	Nekünk csak a két kezünk és a sírhalom, az igazak földje.
Szolgáló	Olyan föld, amit arra testáltak, akinek semmije.
Poncia	(a faliszekrénynél) Ez a kristály foltos.
Szolgáló	Se a szappan, se a daróc nem szedi le.
	(Szólnak a harangok.)
Poncia	Ez már a papolás utolsó verse. Odamegyek, meghallgatom. Igen szeretem, ha plébános áriázik. A „páter noszterben” úgy emelkedik a hangja följebb és följebb, mint a víz a kannában, igaz, a magosban megbillen kicsit, s loccsan, de így is gyönyörűség. Mostanság persze, nincs olyan torok, mint a régi sekrestyés, Tronchapinos, olyan már nincs. Anyámért, legyen áldott pora is, ő énekelt a gyászmisén. Hangzottak ám a falak is, mikor pedig az Áment mondta, mintha egy farkas a templomban állna. (utánozva) Áme-e-e-en. (köhögés fogja el)
Szolgáló	(átveszi) Tönkrement a torkod.
Poncia	Tönkrement másom. (Nevetve kimegy.)
	(A szolgáló törölget. Szólnak a harangok.)
Szolgáló	(átveszi a harangszót) Gin, gin, gan. Gin, gin, gan. Irgalmazzon neki az Isten.
Koldusasszony	(egy kislánnyal) Dicsértessék az Úr!
Szolgáló	Gin, gin, gan. Sok éve várjuk. Gin, gin, gan.
Koldusasszony	(dühösebben) Dicsértessék az Úr!
Szolgáló	(ingerülten) Mindörökké!
Koldusasszony	Jöttem a maradékért.
	(A harangszó abbamarad.)
Szolgáló	Kívül téresebb. Enyém a mai maradék.
Koldusasszony	Fizetséged is van, asszony! Én meg a lányka árvák vagyunk.
Szolgáló	Árvák az ebek is, mégis megélnek.
Koldusasszony	Eddig mindig megkaptam.
Szolgáló	Takarodj! Ki engedte meg, hogy belépj? Látszik a lábatok nyoma. (Távoznak, törölget.)
	Olajkenetes padló, faliszekrény, hogy a keserűt nyeljük, mink, akik vályog közt élünk egyetlen tállal, kanállal. Jöjjön el a nap, hogy magvunk szakadjon, s még a hírünk is kimaradjon a mesékből.
	(Újra harangzúgás.)
	Úgy, úgy, csak harangozzanak rá! Vigyék csak az aranysávos koporsót, a szemfödőset. Por leszel te is, mint én. Unatkozz csak Antonio Maria Benavides, kifeszülve a posztóruhában, a használatlan tükörcsizmában. Unatkozz csak! Már nem emeled föl az alsószoknyámat a karám tövében.
	(Hátulról párosan gyászruhás asszonyok jönnek, nagykendős, fekete szoknyásan, legyezővel. Lassúdan lépnek, míg betöltik a színt. A Szolgáló hirtelen siratóba kezd.)
Szolgáló	Jaj, Antonio Maria Benavides, elfordultál az itthoni falaktól örökre, el az itthoni kenyértől. Én szerettelek legjobban minden cseléded közül. (tépi a haját) Élhetek-e tovább, ha te elmentél? Szabad-e élnem?
	(A kétszáz asszony mind belül van már. Megjelenik Bernarda meg az öt lánya.)
Bernarda	(a szolgálónak) Csönd!
Szolgáló	(sírva) Bernarda!
Bernarda	Ne a szád járjon, hanem a kezed, a gondra, hogy tisztán fogadjam a gyászmenetet. Kotródj! Nem itt a helyed…
	(A Szolgáló sírva kimegy.)
Bernarda	Szegény, olyan, mint az állat. Mintha más anyagból formázták volna.
	Érzi a szegény is a bánatot.
I. asszony	Érzi a szegény is a bánatot.
Bernarda	Feledi, ha meglát egy tál borsót.
Leányka	(félénken) Enni is kell, hogy az ember éljen.
I. asszony	A te korodban hallgatni szokás a felnőttek közt.
	Hallgass! Lányka!
Bernarda	Nem tűrtem soha, hogy bárki is kioktasson. Üljetek le!
	(Leülnek, csönd, fölemeli a hangját.)
	Magdalena, ne sírj! Ha sírni akarsz, bújj az ágy alá. Hallod?
II. asszony	Megkezdtétek a munkát a szérűn?
Bernarda	Tegnap.
III. asszony	Mint a tüzes ólom, olyan a nap.
I. asszony	Régóta nem volt ilyen hőség.
	(Csönd. Mindnyájan legyezik magukat.)
Bernarda	A limonáda kész-e?
Poncia	Készen, Bernarda!
	(Bejön óriási tálcával, rajta sok kicsi fehér korsó, szétosztja őket.)
Bernarda	Adj a férfiaknak is!
Poncia	Már isszák az udvaron.
Bernarda	Aztán menjenek, amerről jöttek. Nehogy ide belépjenek.
Lányka	(Angustiasnak) Pepe el Romano is ott volt a gyászmisén, a férfiak közt!
Angustias	Velük volt.
Bernarda	Az anyja volt az. A lány csak az anyját látta. Pepét nem látta se ő, se én.
Leányka	Én mintha…
Bernarda	De a Darjali megözvegyült ura, az igenis ott volt. Éppen a nénéd közelében. Őt mindenki látta.
II. asszony	Gonosz ez, rosszabb a gonosznál.
III. asszony	(ugyanúgy) Kés a nyelve.
Bernarda	Asszony a templomban férfira nem néz, csak a papra, arra is csak azért, mert szoknyát visel. Ha ott a fejed forgatod: sóvárgod a meleg bársony nadrágot.
I. asszony	(halkan) Vén hamis kígyó.
Poncia	(foga között) Csavarodna ő is a férfi melegére.
Bernarda	Dicsértessék az Úr!
Mind	(keresztet vetnek) Mindörökké, s legyen áldott és magasztalt!
Bernarda	Nyugodjék halottunk békében, elöljáróink szent körében!
Mind	Nyugodjék békében.
Bernarda	Igazságosztó pallosával oltalmazza Mihály arkangyal!
Mind	Nyugodjék békében!
Bernarda	A kulcs alatt, mely mindent megnyit. A kéz alatt, mely mindent bezár.
Mind	Nyugodjék békében!
Bernarda	Az üdvözültek seregében mennyei fények mezején.
Mind	Nyugodjék békében!
Bernarda	Az Úr szentséges irgalmában, a földek, vizek lelkeivel.
Mind	Nyugodjék békében!
Bernarda	Adj Uram örök nyugodalmat a te szolgádnak, Antonio Maria Benavidesnek, és add neki örökül szentséges glóriádat!
Mind	Ámen.
Bernarda	(föláll és énekel) Requiem aeternam dona ei domine.
Mind	(Fölállnak, és gregorián-dallamot énekelnek.) Et lux perpetua luceat ei. (Keresztet vetnek.)
I. asszony	Neked pedig egészség, hogy könyöröghess a lelkéért.
	(Indulnak kifelé.)
III. asszony	Nem szűkölködsz a dombor meleg cipóban.
II. asszony	És födél van a lányaid feje fölött.
	(Elvonulva sorban Bernarda előtt, kimennek, Angustias az udvarra nyíló ajtón eltűnik.)
IV. asszony	Házasságod jó termést adjon, örömödre.
Poncia	(erszénnyel jön be) Ezt a pénzt az emberek szánták a gyászmisére.
Bernarda	Köszönd meg és tölts nekik törkölyt!
Leányka	(Magdalenának) Magdalena…
Bernarda	(Magdalenának, aki sírni kezd.) Csitt! (Mindenki kimegy, szól a távozók után.) Menjetek, és fenjétek a nyelveteket a látottakon. És ne lépjetek be a kapumon sokáig!
Poncia	Nem panaszkodhatsz. Itt volt az egész falu.
Bernarda	Itt, hogy a kurtakabátjuk betöltse a házat verejtékszaggal, nyelvük pedig méregcsöppökkel.
Amelia	Anyám, ne beszéljen így!
Bernarda	Így kell beszélnem ebben az átkozott folyótlan faluban, kutas faluban, ahol az ember félve issza a vizet, hátha megmérgezik.
Poncia	Beszutykolták a padlót.
Bernarda	Kecskék tolongtak rajta. (Poncia tisztogatja a padlót.) Lány, add ide a legyezőt!
Adela	Tessék. (Kerek legyezőt nyújt, zöld és piros virágos.)
Bernarda	(földhöz vágja) Ilyen legyezőt egy özvegyasszonynak! Adj feketét, és tiszteld az apád emlékét!
Martirio	Tessék az enyém.
Bernarda	S neked mi lesz?
Martirio	Nincs melegem.
Bernarda	Keress magadnak másikat, mert kelendő lesz majd. Nyolc évig tart a gyász, nem fúhat be hozzánk az utcai szél sem. Úgy élünk, mintha befalaztuk volna téglával az ablakot, ajtót. Így volt ez apám és nagyapám házában is. Míg a gyász tart, varrtok, hímezitek a kelengyéket. Van a ládában húsz vég vásznam, szabhattok terítőt, lepedőt. S Magdalena hímezheti őket.
Magdalena	Hasztalan úgy is.
Adela	(keserűen) Ha nem hímzel, hát pusztán maradnak. A tieid majd jobban fehérlenek.
Magdalena	Nem, se a magamét, se másét. Úgyis tudom, nem megyek férjhez. Zsákolok inkább, el a malomba, bárhova bármit, csak ne kelljen ülnöm szüntelenül ebben a sötétségben.
Bernarda	Ez a fehérnép sorsa.
Magdalena	Legyen átkozott mind.
Bernarda	Itt én parancsolok mindenben. Már nem futhatsz az apádhoz. Fehérnépnek tű meg fonal, férfinak ostor meg öszvér. Ez a sorsod, ha módosnak szültek.
	(Adela el.)
Hang	Bernarda, engedj ki!
Bernarda	(hangosan) Engedjétek! (Belép a szolgáló.)
Szolgáló	Nehezen bírtam vele. Anyád a nyolcvanat járja, erős, mint a tölgy.
Bernarda	Volt, akitől örökölje. Nagyapámtól, ilyen volt ő is.
Szolgáló	A gyászmisekor többször zsákdarabbal gyömtem a száját, téged szólított erősen, adj neki mosogatólét legalább, mert szomjas, és kutyahúst, mert ő mondja, hogy azt löksz neki.
Martirio	Rágalom szól belőle.
Bernarda	(a Szolgálónak) Jártasd meg az udvaron, hadd levegőzzön.
Szolgáló	Kiszedte a ládából a gyűrűit meg az ametiszt fülönfüggőket, fölaggatta magára, és csak mondogatta, hogy férjhez akar menni.
	(A lányok nevetnek.)
Bernarda	Eredj, s gondod legyen rá, nehogy közel menjen a kúthoz.
Szolgáló	Ne félj, nem ugrik bele.
Bernarda	Nem azért… De ott már a szomszéd is látja az ablakából.
	(A szolgáló kimegy.)
Martirio	Megyünk mi is, átöltözünk.
Bernarda	Jó lesz, de a gyászkendőt fennhagyjátok!
	(Belép Adela.) Angustias hol van?
Adela	(szándékosan) Láttam, hogy ráhajol a kapulécre. A férfiak most mentek el.
Bernarda	Mit kerestél te a kapunál?
Adela	Csak megtudakoltam, megtojtak-e a tyúkok.
Bernarda	De addigra a férfigyászmenet elment!
Adela	(szándékosan) De néhányan még ott maradtak.
Bernarda	(dühösen) Angustias! Angustias!
Angustias	(belép) Tessék.
Bernarda	Mire lestél ott, s kire?
Angustias	Senkire.
Bernarda	Hát illik ez? Rangos lánynak férfira vadászni? És éppen az apai gyászmise napján? Felelj! Kire lestél?
	(Csönd.)
Angustias	Én…
Bernarda	Te?!
Angustias	Senkire!
Bernarda	(előrelép, üti) Ó, te szelíd! Te cukor!
Poncia	(odafutva) Bernarda, csillapodj! (Lefogja. Angustias sír.)
Bernarda	Ki innen, mind!
	(Kimennek.)
Poncia	Megtette, persze, de nem rosszaságból, és igencsak távol állt a rossztól. Bennem akkor hűlt meg a vér, mikor az udvarra lopakodott, aztán egy ablak mögé, onnan fülelte a férfiszót, ami legtöbbször tilos a lánynak.
Bernarda	Ezért jönnek a gyászoló házhoz. (kíváncsian) Miről beszéltek?
Poncia	Paca la Rosetáról. Az urát a múlt este odakötötték a jászolhoz, őt meg a ló hátára vették, és lovagoltak az olajligetbe.
Bernarda	És ő?
Poncia	Ő nemigen ellenkedett. Beszélik, hogy kibukkant a melle, a Maximilano így ölelte, mintha gitáron játszana. Rettenetes!
Bernarda	S mi történt?
Poncia	Ami történik ilyenkor. Világosban jöttek vissza. Paca la Roseta haja kibontva, s virágkoszorú volt a fején.
Bernarda	Ez az egyetlen sáros hátú a faluban.
Poncia	Mert nem idevalósi. Messziről került ide. Akik vele voltak, azok is idegen fattyak. Az idevalók nem tesznek ilyesmit.
Bernarda	Nem. De hízik rajta a szemük, és kerepelnek róla, végignyalintják az ujjukat, hogy ez is megesett.
Poncia	Beszéltek egyebeket is.
Bernarda	(körülnéz, kicsit félve) Mondd csak!
Poncia	Röstellem elmondani.
Bernarda	De a lányom, az meghallgatta?
Poncia	Meg.
Bernarda	Hasonlít az ángyaira: mind olyan lélekes, lágyítható. Mind, mint a birka, úgy fogadta a bókot akárki hízelgőtől. Mennyit küzdöttem, szenvedtem, hogy illedelmesek legyenek személyükben, nehogy elragadja őket a vágy.
Poncia	De a lányaid már férjhez meendők! Már a háborúság sokkal kevesebb velük. Angustias már bizonyára jóval elmúlt harminc.
Bernarda	Harminckilenc kereken.
Poncia	Lám, lám. És nem volt még udvarlója…
Bernarda	(mérges) Udvarlója nem volt egyiknek sem, nem is hiányzik nekik. Jól megvannak anélkül is.
Poncia	Nem akartalak megbántani.
Bernarda	Száz mérföldre sincs a körvidéken, akit a közelükbe engedhetnék. Az idevalók nem érik föl őket rangban. Azt akarod, hogy rájuk engedjek akárki zsellért?
Poncia	Költözz velük más faluba!
Bernarda	Az. Áruljam őket!
Poncia	Dehogy, Bernarda, csak a változatosság miatt… Igaz, hogy másutt ők lennének a szegényebbek.
Bernarda	Némítsd el azt a borzasztó nyelvedet!
Poncia	Nem lehet beszélni veled. Van bizodalmunk, vagy nincs?
Bernarda	Nincs. Szolgám vagy, én pedig megfizetlek. Semmi több.
Szolgáló	(belépve) Don Arturo van itt elrendezni a jussolást.
Bernarda	Lóduljatok! (a szolgálónak) Te az udvart meszeled. (Ponciának) Te a halott ruháit a nagy ládába összeszeded.
Poncia	Néhány holmiját eloszthatnánk ajándékba.
Bernarda	Semmit, egy gombot se! A kendőt se, amivel az arcát letakartuk.
	(Lassan megy kifelé, az ajtóból visszafordítja fejét, nézi a két szolgálót. Ők utána távoznak. Amelia és Martirio jön be.)
Amelia	Bevetted az orvosságot?
Martirio	Aligha segít rajtam.
Amelia	De bevetted.
Martirio	Ímmel-ámmal, de pontosan, ahogy az óra üt.
Amelia	Mióta itt az új doktor, elevenebb vagy.
Martirio	Mint előtte, egyformán.
Amelia	Észrevetted? Adelaida nem volt ott a gyászmisén?
Martirio	Tudtam előre. A vőlegény nem engedi a kiskapuig sem. Azelőtt nevetős volt, már nem is púderozza magát.
Amelia	Ki tudja már, ha vőlegény akad, jó-e, vagy nem?
Martirio	Mindegy.
Amelia	Mindennek a pletyka a megrontója, nem hagy bennünket élni. Adelaida szenvedhet miatta.
Martirio	Fél a mi anyánktól, mert ő az egyetlen, aki mindent tud az apjáról meg a földjeiről. Valahányszor idejön, anyánk a nyelvére veszi az ügyet. Kubában az apja meggyilkolta az első felesége urát, hogy az asszonyt elvehesse. Itthon meg faképnél hagyta, összeállt egy másikkal, akinek lánya volt, hált a lánnyal is, ettől való Adelaida, aztán összeesküdött vele, mikor már az előbbi asszony megháborodott s meghalt.
Amelia	Miért nincs ez a lator börtönben?
Martirio	Mert a férfiak az ilyen dolgokban cimborák, nem árulják el egymást.
Amelia	De Adelaida ártatlan.
Martirio	Az. De a régi dolgok megújulnak. Látom én, hogy minden szörnyűség megismétlődik. Ő is az anyja meg a nagyanyja sorsára jut, mert mindkettő asszonya volt annak, akinek ő az ivadéka.
Amelia	Micsoda borzalom!
Martirio	Inkább sohase lássak férfit. Kislánykorom óta iszonyodom tőlük… Láttam őket a karámnál, ahogy az ökröket járomba fogják, ahogy zsákolnak, bődülnek meg rugdolóznak… Én féltem felnőni, rettegtem, hogy egyszer csak a karjukban lelem magam. Gyengének és csúfnak teremtett az Isten, így mindenkorra megoltalmaz tőlük.
Amelia	Ezt nem mondhatod! Enreque Humanas járt utánad, tetszettél neki.
Martirio	Mendemonda az egész. Egyszer ugyan pendelyesen hajnalig vártam az ablakban, mert üzent a bérese lányával, hogy eljön, de nem jött. Nyelvhadarás itt minden. Más kellett neki, elvette a gazdagabbat.
Amelia	Rút az, mint az ördög.
Martirio	Számít is nekik a rútság! Fontos nekik a föld, a sok jármos ökör meg egy alázatos kutya, aki eteti őket.
Amelia	Aj!
	(Belép Magdalena.)
Magdalena	Mit csináltok?
Martirio	Csak vagyunk.
Amelia	Hát te?
Magdalena	Járok-kelek a szobákban. Hogy egy kicsit mozogjak. Nézegettem, amit a nagyanyánk vászonba hímzett, a képecskéit, a kis pumi kutyát meg az oroszlánnal birkózó szerecsent, amik annyira tetszettek pici korunkban. Akkor több volt az öröm. A menyegző tíz napig tartott, rossznyelvek se voltak. Ma nagyobb az urizálás, fehér fátylas a menyasszony, mint a városban, palackosak a borok, de a pletykától penészbe fulladunk.
Martirio	Isten tudja, mik estek meg akkor is!
Amelia	(Magdalenának) Kibomlott a cipőfűződ.
Magdalena	Hát aztán!
Amelia	Rálépsz és elbuksz.
Magdalena	Egy lánnyal kevesebb lesz.
Martirio	Adela hol van?
Magdalena	Nahát! Fölvette a zöld ruháját, a születésnapi ünneplőjét, amit varrt magának, s kiment a baromfiakhoz, és elkezdett kiabálni: Tyúkok, tyúkocskák, bámuljatok! Megkacagtam!
Amelia	Anyánk ha látta volna!
Magdalena	Szegényke! Ő a legfiatalabb, még zöld a reménye is. Jól esne majd, ha boldogulna.
	(Csönd.
	Angustias átmegy a színen, kezében törülközők.)
Angustias	Hány óra?
Magdalena	Dél fele jár.
Angustias	Már?
Amelia	Talán dél is elmúlt.
	(Angustias kimegy.)
Magdalena	(epésen) Hallottátok? (Angustias után int.)
Amelia	Nem.
Magdalena	Ugyan!
Martirio	Nem tudom, miről beszélsz…
Magdalena	Tudjátok ti mind a ketten, jobban, mint én. Összedugva a fejetek mindig, mint két barié, de nem árultok el semmit. Hát Pepe el Romano.
Martirio	Aha!
Magdalena	(utánozva) Aha! Már híreszteli a falu is. Pepe el Romano elveszi Angustiast. A múlt este is itt ácsorgott a ház körül, szerintem hamarosan elküldi a kérőt.
Martirio	Jó ember. Örvendek.
Amelia	Én is. Angustias igen jó természetű.
Magdalena	Nem, egyiktek se örül neki.
Martirio	Magdalena! Magdalena!
Magdalena	Ha Angustiast akarná, ha a nőért nősülne, akkor örülnék, de csak a pénzére kacsint. Még ha a nővérünk is, lássuk be, hiszen családbeliek vagyunk, Angustias öreg, beteges, és mindig is ő volt köztünk a legvékonyabb érték. Már húsz évesen is olyan volt, mint a felöltöztetett pálca, hát milyen lehet most, amikor negyven!
Martirio	Ne beszélj így. A szerencse ahhoz fordul, aki nem is várja.
Amelia	Igaza van, ha meggondoljuk. Angustiasra maradt az összes apai pénz. Ő az egyetlen vagyonos a házban. Most lett kelendő az apai halállal, hogy ideje jött a jussolásnak.
Magdalena	Pepe el Romano huszonöt éves, a legszebb legény a vidéken. Az volna a természetes, ha megkérne téged, Amelia vagy Adelánkat, aki húszéves, fényes, de a leghomályosabbat kéri, éppen azt, aki az orrából beszél.
Martirio	Talán éppen ez tetszik neki.
Magdalena	Te álszent, nem bírlak elviselni!
Martirio	Uram Isten, oltalmazz!
	(Adela belép.)
Magdalena	Már eleget bámultak a tyúkok?
Adela	Mért, kicsoda bámulhatna, mondd?
Amelia	Ha meglát anyánk, a hajadba markol.
Adela	Álmodoztam sokat erről a ruháról. Gondoltam, akkor veszem föl, ha a vízikerékhez elmegyünk dinnyét enni. A legszebb az én ruhám lett volna.
Martirio	Gyönyörű ruha.
Adela	Testhez álló. Ilyen szépet még sose szabott Magdalena.
Magdalena	A tyúkocskák mit szóltak hozzá?
Adela	Tyúktetűt kaptam, futkároztak a lábamon, csíptek.
	(Nevetnek.)
Martirio	Legjobb lesz, ha befested feketére.
Magdalena	Még jobb, ha Angustiasnak adod nászajándékba, mert Pepe el Romano elveszi.
Adela	(indulatát visszafojtva) De a Pepe el Romano…
Amelia	Nem hallottad a hírt?
Adela	Nem.
Magdalena	Most már tudod.
Adela	Lehetetlen.
Magdalena	A pénznek mindent lehet.
Adela	Ezért lopakodott a kapuhoz, ezért leskelődött a gyásznép után.
	(Szünet.)
	És az a férfi képes…
Magdalena	Ők mindenre!
	(Csönd.)
Martirio	Mire gondoltál, Adela?
Adela	Arra, hogy ez a gyász az életemet is gyászba borította.
Magdalena	Megszokod majd…
Adela	(haragosan zokogva) Nem szokom meg. Nem bírom ezt a börtönt. Nem akarom, hogy elváltozzék a testem, mint a tiétek, nem adom a fehérségemet ennek a sötétségnek, holnap fölveszem a zöld ruhámat, sétálgatok az utcán. Ki akarok menni.
	(Belép a Szolgáló.)
Magdalena	(parancsolóan) Adela!
Szolgáló	Aj, szegényke, siratja az apját… (Kimegy.)
Martirio	Hallgass!
Amelia	Egy a sorsunk!
	(Adela csitul.)
Magdalena	Majdnem meghallotta a cseléd.
	(A Szolgáló megint belép.)
Szolgáló	Pepe el Romano idetart a felvég felől.
	(Amelia, Martirio és Magdalena szaladnak kifelé.)
Magdalena	Megnézzük.
	(Gyorsan kimennek.)
Szolgáló	(Adelának) Te nem mégy?
Adela	Nem érdekel.
Szolgáló	Mikor befordul a sarkon, a te ablakodból jobban látni.
	(Kimegy. Adela a színen marad, tétovázik, majd hirtelen ő is a szobája felé siet. Bernarda és Poncia belép.)
Bernarda	Átkozott jussolás!
Poncia	Sok pénz jut Angustiasnak!
Bernarda	Sok.
Poncia	A többinek jóval kevesebb.
Bernarda	Ezt már harmadszor mondod, de röstelltem válaszolni. Jóval kevesebb, sokkal kevesebb. Erről ne csácsogj többet.
	(Angustias jön be, arca erősen kifestve.)
Bernarda	Angustias!
Angustias	Tessék, anyám.
Bernarda	Kicsoda bátorított, hogy bepúderezd a képed? Kicsoda, hogy megmosd az orcád, mikor az apádért gyászolsz?
Angustias	Nem az én apám. Az enyém elhalt régen. Elfeledte talán?
Bernarda	Többet köszönhetsz a húgaid apjának, mint a sajátodnak. Légy hálás neki, megnőtt a vagyonod!
Angustias	Hát ezt megvizsgálhatnánk.
Bernarda	Hálás, illem szerint is. Tisztességből.
Angustias	Anyám, eresszen.
Bernarda	Eresszelek? Mihelyt letörölted a púdert magadról. Ó, a lágy lélek! A papagáj! Ángyikák tüköre! (Letörli Angustiasról a festéket.) Mehetsz!
Poncia	Bernarda, ne légy ilyen irgalmatlan!
Bernarda	Ha az anyám tébolyult is, én tökéletesen józan vagyok. Tudom én, mit cselekszem.
	(Bejönnek mind.)
Magdalena	Mi történt?
Bernarda	Semmi.
Magdalena	(Augustiasnak) Ha a juss miatt veszekedtek, markold a vagyonod, te vagy a leggazdagabb!
Angustias	Nyelvedet őrizd a barlangjában!
Bernarda	(koppant a botjával) Ne higgyétek, hogy legyőztök! Míg a házamból lábbal előre ki nem visznek, itt én parancsolok, mindenben én, akár az enyém, akár a tiétek!
	(Hangokat hallani, a színre lép María Josefa, Bernarda anyja, igen öreg asszony, feje és melle földíszítve virággal.)
María Josefa	Bernarda, hol a mantillám? Megtartok mindent, nem adom nektek. Se a gyűrűket, se a habselyem fekete ruhát. Mert nem megy itt férjhez senki. Egyikőtök se! Bernarda ide a gyöngysoromat.
Bernarda	(a Szolgálónak) Miért hagytad, hogy bejöjjön?
Szolgáló	(reszketve) Kiszökött.
María Josefa	Kiszöktem, mert férjhez megyek, férjhez egy szép tengerparti legényhez, mert itt a férfiak elkerülik az asszonyokat.
Bernarda	Hallgasson, anyám!
María Josefa	Nem hallgatok. Nem akarom végignézni a lányaid sorsát, ahogy elporlad a szívük a menyegzőért. Elmegyek az én falumba, Bernarda, férjhez megyek, férfit akarok, örülni akarok.
Bernarda	Zárjátok be!
María Josefa	Engedj, Bernarda!
	(A Szolgáló megfogja María Josefát.)
Bernarda	Segítsetek neki!
	(Mind vonszolja az öregasszonyt kifelé.)
María Josefa	El akarok menni innen! Bernarda! Férjhez megyek a tengerparton, a tengerparton!

(Gyors függöny)


MÁSODIK felvonás

(Hófehér szoba Bernarda házában. Balról ajtók nyílnak a hálószobákba. Bernarda lányai alacsony széken ülnek, s varrnak. Velük van Poncia is. Magdalena hímez.)

Angustias	Kiszabtam a harmadik lepedőt is.
Martirio	Következik Ameliáé.
Magdalena	Angustias, a Pepe monogramját is ráhímezzem?
Angustias	(szárazon) Ne.
Magdalena	(hangosan) Adela, nem jössz?
Amelia	Biztos hever az ágyán.
Poncia	Valami baja van. Békétlennek látom, félénk, riadozik, mintha gyík volna a csecse közt.
Martirio	Az a baja, ami nekünk, egy kutyát nyúzunk valamennyien.
Magdalena	Kivéve Angustiast.
Angustias	Én jól vagyok. Akinek nem tetszik, fölfordulhat.
Magdalena	Hát azt meg kell adni, páratlan a modorod, mint az alakod.
Angustias	Jó, hogy hamarosan itt hagyom ezt a poklot.
Magdalena	S ha nem, az is jó.
Martirio	Hagyjátok abba!
Angustias	Különben is! „Ládából az aranypénzek, szép szemeknél szebben néznek!”
Magdalena	Egyik fülemen be, a másikon ki.
Amelia	(Ponciának) Tárd már ki az udvari ajtót, jöjjön be egy kis levegő.
	(De a Szolgáló nyitja ki az ajtót.)
Martirio	A múlt éjjel a forróságtól nem aludtam.
Amelia	Én se.
Magdalena	Fölkeltem, hogy kicsit magamhoz térjek. Nagy viharfelhő állt az égen, ejtett is néhány csöppöt.
Poncia	Még éjfél után egykor is parázslott a föld. Fölkeltem én is, Angustias még állt az ablaknál Pepével.
Magdalena	(gúnyosan) Olyan későn is? Mikor ment el?
Angustias	Mit kérded, Magdalena, ha te is láttad?
Amelia	Úgy fél kettő körül.
Angustias	Igen? Te honnan tudod?
Amelia	Hallottam a köhögését meg a kancája léptét.
Poncia	Én meg úgy négy körül hallottam, hogy elmegy.
Angustias	Biztos nem ő volt.
Poncia	De, ez bizonyos.
Amelia	Így vélem én is.
Magdalena	Hát ez furcsa!
	(Csönd.)
Poncia	Idehallgass, Angustias, mit mondott, mikor először jött az ablakhoz!
Angustias	Semmit. Mit mondott volna? Ami szokás.
Martirio	Igazán furcsa, két valaki nem ismeri egymást, egyszer csak találkoznak az ablakrácsnál, s kész a jegyesség.
Angustias	Nekem nem furcsa.
Amelia	Én nem is tudom, mit éreznék.
Angustias	Nem különös, mert ha a férfi az ablakrácshoz áll, már tudja, a jó hírt a hozó-vivőktől, a postásaitól, hogy kosarat nem kap.
Martirio	Jó, de megszólalni mégiscsak neki kell…
Angustias	Persze.
Amelia	(kíváncsian) S hogyan mondta?
Angustias	Csak így: Tudod, hogy járok utánad, kéne nekem egy jóravaló asszony, te leszel az. Ha te is akarod.
Amelia	Én szégyellős vagyok az ilyesmihez.
Angustias	Én is, de túl kell esni rajta.
Poncia	Mást nem mondott?
Angustias	De, mindig csak ő beszélt.
Martirio	S te?
Angustias	Én nem bírtam, kijött volna a szívem a számon. Először voltam férfival éjszaka.
Magdalena	Derékkel, széppel.
Angustias	Nem csúnya, az biztos.
Poncia	Csak manapság van így, a finomabbak közt, hogy mondanak-mondanak, s fönn mozgatják a kezeiket. Mikor először ablakhoz jött az uram, Evaristo el Colin… Ha, ha, ha.
Amelia	Mi történt?
Poncia	Sötét volt, nagyon. Láttam, ahogy közelít, s mikor odaért, így szólt, jó estét. Jó estét, mondtam. S hallgattunk félóra hosszat. Csorgott a veríték a testemen. Ekkor Evaristo közelebb jött, még közelebb, mintha átbújni akarna a rácson, s igen halkan azt mondta, gyere, megtapogatlak!
	(Mind nevetnek.)
Amelia	(Fölkel, szalad az egyik ajtóhoz, kikémlel.)
	Jaj, azt hittem, anyánk jön.
Magdalena	Adna nekünk!
	(Tovább nevetnek.)
Amelia	Pszt… meghallanak.
Poncia	Aztán jól viselte magát, nem adta a fejét másra. Csak a tengelicékkel bánt, holtáiglan. De nektek, lányoknak nem árt, ha megtudjátok, a férfi két héttel a lagzi után elhagyja az ágyat az asztalért, aztán az asztalt a borospincéért, s ha az asszony nem törődik bele, megrohad sírdogálva a sarokban.
Amelia	Te beletörődtél.
Poncia	Bírtam vele.
Martirio	Igaz, hogy megverted olykor?
Poncia	Meg. S kis híja volt egyszer, hogy megvakul a fél szemire.
Magdalena	Bár minden asszony ilyen volna!
Poncia	Anyátokhoz jártam ám iskolába! Mondott az uram valamit, már nem tudom, mit, s fölfogtam a mozsártörőt, s minden tengelicéjét agyoncsaptam.
Magdalena	Adela, lelkecském, hallod-e?
Amelia	Adela!
	(Csönd.)
Magdalena	Megyek. Megnézem. (Bemegy.)
Poncia	Beteg a leányka.
Martirio	Az, mert alig alszik.
Poncia	Hát mit csinál?
Martirio	Hát tudom én, mit csinál?
Poncia	Tudod te nálam is jobban, te alszol túloldalán a falnak.
Angustias	Eszi az irigység.
Amelia	Ne tódíts!
Angustias	Kiolvasom a szeméből. Zavaros a nézése, mint az őrülteké.
Martirio	Ne beszélj az őrültekről. Nálunk ez tilos.
Magdalena	(bejön Adelával) Hát nem csicsikáltál?
Adela	Rosszul vagyok.
Martirio	(ravaszul) Tán rosszul aludtál?
Adela	Nem, nem.
Martirio	Hát akkor?
Adela	(hangosan) Hagyjatok békén! Alszom vagy virrasztok, mi közöd hozzá! A testem az enyém, úgy bánok vele, ahogy nekem tetszik!
Martirio	Csak az aggodalom!
Adela	Aggodalom vagy faggatás. Varrtatok eddig, nem? Hát folytassátok! Láthatatlan akarok lenni, ha átmegyek a szobákon, senki ne kérdje, merre, hová!
Szolgáló	(bejön) Bernarda üzeni, megjött a csipkés-ember.
	(Amíg kimennek, Martirio erősen fürkészi Adelát.)
Adela	Mit bámulsz rajtam? Ha kívánod, neked adom a szememet, még ragyog, neked adom a hátamat, hogy a púpodat kiegyengesd, csak a fejedet fordítsd félre, ha elmegyek előtted.
	(Martirio kimegy.)
Poncia	Nővéred ő neked, vigyázz! Ráadásul a legjobban szeret!
Adela	Szimatol utánam. Belehajol a szobámba, alszom-e? Nem hagy lélegzeni sem. Káricsál örökké: „Milyen kár, milyen kár, hogy az arcod meg a tested nem lesz senkié!” Hát ezt nem! A testem azé lesz, akinek szánom.
Poncia	(halkan, de nyomatékosan) Pepe el Romanóé. Igaz?
Adela	(meglepődve) Mit mondtál?
Poncia	Amit mondtam, Adela?
Adela	Hallgass!
Poncia	(élesen) Azt hiszed, vak vagyok?
Adela	Ne hangoskodj!
Poncia	Verd ki az eszedből.
Adela	Mit láttál?
Poncia	Átlát az öreg a falon is! Hogy hova mégy az éjszakában.
Adela	Vakulj meg!
Poncia	Ha történik a történendő, én csupa szem vagyok, csupa fül. De hasztalan erőltetem az elmém, nem tudom, mit forgatsz magadban. Mért pucérkodtál az égő világosságban a kitárt ablaknál, mikor Pepe másodszor jött a nénédhez?
Adela	Hazudsz!
Poncia	Nem vagy már gyerek. Hagyd a nénédet békén, mert ha tetszik neked Pepe el Romano, úgyis kiböjtölöd!
	(Adela sír.)
	Akkor már ki tiltja meg, hogy hozzá kötődj? Mert Angustias nénéd beteg, nem éli túl az ilyen az első babázást. Keskeny a csípeje, öreg is, megmondom neked előre, elpusztul idő előtt. S Pepe már tudja akkor, hogy mit cselekszik, azt, amit minden özvegyember: marad a családban annál, aki a legfiatalabb és legszebb, s te vagy az. Ebben remélj vagy felejtsd el, tégy bármit, de ne támadj Isten törvénye ellen!
Adela	Hallgass!
Poncia	Nem hallgatok!
Adela	Bajlódj a saját ügyeiddel, szimatoló eb, te álnok!
Poncia	Árnyékod leszek, s követlek.
Adela	Ahelyett, hogy a házat rendeznéd, s lefeküdnél, hogy a halottaidért imádkozz, csak a szerelmi ügyeket kutatod, s nyáladat ejted rájuk, vén szuka!
Poncia	Őrző vagyok! Hogy a népek ne köpjék le a házat, ha elmennek a kapu előtt.
Poncia	Mondhatom, hirtelen meglágyultál a néném iránt!
Adela	Szolgállak mindkettőtöket. De tisztességes házban akarok élni. Nem piszkítom be magamat vénségemre.
Adela	Tartsd meg a tanácsaidat! Már késő. Nemcsak rajtad, egy cseléden, de a tulajdon anyámon is áttörök, hogy eloltassam a tüzet, ami a combomon meg a számon gyúlott. Árulkodsz rólam? Hogy bezárkózom a szobámba, hogy nem nyitok ajtót? Hogy nem alszom? Ügyesebb vagyok nálad is. Majd meglátjuk, el tudod-e kapni a nyuszit!
Poncia	Ne becsülj le, Adela! Mert tudok én kiáltani is, világot fölgyújtani, akarom: és megkondulnak a harangok.
Adela	Gyertyázd föl az udvart, rakj a falakra négyezer sárga lángot, akkor se tarthattok vissza, mert megtörténik, aminek történnie kell!
Poncia	Annyira imádod?
Adela	Annyira. Ha a szemébe nézek, érzem: lassúdan iszom a vérét.
Poncia	Nem hallgatlak, nem bírom.
Adela	Tudom, majd meghallgatnál. Féltem tőled, de mostantól én vagyok az erősebb!
	(Angustias lép be.)
Angustias	Pörlekednek örökké.
Poncia	Persze. Elhajtana erővel a boltba, ebben a forróságban, tudom is én, miért.
Angustias	Megvetted a rózsavizet?
Poncia	A legdrágábbat. A púdert is. Ott vannak az asztalodon.
	(Angustias kimegy)
Adela	És csitt!
Poncia	Majd meglátjuk!
	(Belép Martirio, Amelia és Magdalena.)
Magdalena	(Adelának) Láttad a sok csipkét?
Amelia	Angustiasé, ami a nászlepedőn lesz, az gyönyörű.
Adela	(Martiriónak, aki csipkéket fog a kezében.) Hát ez?
Martirio	A magamé. A pendelyemre.
Adela	Szép leszel, gyönyörű!
Martirio	Csak a magam örömére. Nem kívánok másnak kiöltözni!
Poncia	Lát valaki titeket pendelyben?
Martirio	(néz Adelára, célzatosan) Néha lát. Imádom a finom fehérneműt. Ha tehetném, batisztot vennék. Örvendek ennek a csekélynek is. Más örömöm úgysincs.
Poncia	Szép csipke, illene babafőkötőre, kis takaróra, keresztelőkor. Én sohase vettem ilyesmit az enyéimnek. Majd Angustias fölcsipkézi a gyerekeit. Meglátjuk. De ha rendre jönnek a babái, varrhattok ám reggeltől estig!
Magdalena	Én egy öltést se.
Amelia	Más gyerekét rengetni – ezt még úgy se… Nézz be a szomszédokhoz, négy kölyök nyúzza az anyját!
Poncia	Jobb azoknak, mint nektek. Lakik ott öröm is, pedig veszekedősek.
Martirio	Szolgálj nekik!
Poncia	Nem. Az én sorsom az apácaklastrom.
	(Távoli csengőszó, mintha több falon át hallanánk.)
Magdalena	Férfiak – munkából jönnek.
Poncia	Nemrég ütötte el a hármat.
Martirio	Ebben a forróságban.
Adela	(leül) Jaj, csak a mezőre mehetnék!
Magdalena	(leül) Tegye mindenki a magáét, osztály szerint.
Martirio	(leül) Úgy van.
Amelia	(leül) Hajaj!
Poncia	Legszebb ilyenkor az örömös mezőn. Tegnap reggel megérkeztek a summás aratók. Jókötésű legények – negyven vagy ötven.
Magdalena	Honnan jöttek az idén?
Poncia	Messziről nagyon, a hegyekből. A kedvük is magas! Mint a tűzláng a sudárfán. Harsognak, és követ hajigálnak! Érkezett az este egy villogó ruhás nő is. Harmonikaszóra táncolt. Föl is fogadták vagy tizenöten, menjen velük föl az olajfákhoz. Figyeltem őket messziről. Akinek a szavára hajlott: zöldszemű fiú volt, sudár és feszes, mint a búzakéve.
Amelia	Igaz volna?
Adela	Ezt is lehet?
Poncia	Pár éve is jött egy ilyenfajta nő. S magam adtam pénzt a fiamnak, a nagyobbnak, hogy elmenjen vele. Férfinak szükség az ilyesmi.
Adela	S megbocsátják nekik.
Amelia	Nőnek születni: a legnagyobb sújtás.
Magdalena	Még a szemünk se a miénk.
	(Távoli, egyre közeledő ének.)
Poncia	Ők azok. Hozzák a gyönyörű dalokat.
Amelia	Aratni mennek.
Kórus		Indulának gyors kaszások,
		aratják a gyöngymezőket,
		elviszik szívét a lánynak,
		aki bentről nézi őket.
	(Csörgődobok s kereplők hallatszanak. Csönd. Mindnyájan hallgatnak a nap-szüremlő némaságban.)
Amelia	Kinevetik a hőséget.
Martirio	Lángolásban aratnak.
Adela	Aratni szeretnék, térülni, fordulni. Ott kint feledi az ember, ami belül marja.
Martirio	Mit kéne neked feledned?
Adela	Mindenkinek megvan a maga keresztje.
Martirio	(elbúsulva) Mindenkinek.
Poncia	Hallgassatok! Hallgassátok!
Kórus	(nagyon távolról)
		Táruljon ki minden ablak.
		tárjátok ki, szép leányok,
		nyújtsatok az aratóknak
		rózsát, rózsa szép virágot.
Poncia	Csodálatos!
Martirio	(elmélázva)
		Táruljon ki minden ablak,
		tárjátok ki, szép leányok…
Adela	(szenvedélyesen)
		nyújtsatok az aratóknak
		rózsát, rózsa szép virágot…
	(az ének távolodik)
Poncia	Most fordulnak be a sarkon.
Adela	Gyerünk, nézzük őket az én ablakomból!
Poncia	Vigyázzatok, ne tárjátok ki sarkig, odacsődülnek, benéznek rátok.
	(Hárman: Magdalena, Adela, Poncia kimennek. Martirio ülve marad az alacsony széken, fejét a tenyerébe temeti.)
Amelia	(közelebb lép hozzá) Mi bajod?
Martirio	Rosszul vagyok a hőségtől.
Amelia	Csak ettől?
Martirio	És a novemberre vágyom. Ólmos eső, zúzmara, minden, csak pusztuljon ez a határtalan nyár.
Amelia	Megszűnik s visszatér.
Martirio	Hánykor aludtál el az éjjel?
Amelia	Nem tudom. Csak eldőlök, mint a zsák. Miért?
Martirio	Csak. Mert mintha ember járt volna az udvaron.
Amelia	Ember?
Martirio	Késő volt már.
Amelia	S megijedtél?
Martirio	Nem. Már máskor is hallottam.
Amelia	Illene vigyáznunk. Tán a napszámosok voltak?
Martirio	Azok csak reggel hatkor jönnek.
Amelia	Talán elszabadult egy öszvér.
Martirio	(a foga közül álnokul) Az. Az. Egy öszvér kibújt a kötőfékből.
Amelia	Szólni kéne.
Martirio	Nem. Nem. Semmit ne mozdulj, hátha csak képzelődöm.
Amelia	Lehet. (Csönd. Amelia indul kifelé.)
Martirio	Amelia!
Amelia	(az ajtóban) Tessék.
	(Csönd.)
Martirio	Semmi.
	(Csönd.)
Amelia	Miért szóltál akkor?
Martirio	Kicsúszott a számon csak úgy, magától.
Amelia	Ledőlhetnél kicsit.
	(Angustias dühösen beront a színre – így érződjék a nagy különbség az előbbi és a mostani csönd között.)
Angustias	Hol van a Pepe képe a párnám alól? Ki vette el?
Martirio	Mink aztán nem!
Amelia	Még akkor se, ha Pepe maga volna a színezüst Szent Bertalan!
Angustias	Hol a kép?
	(Poncia, Magdalena és Adela jön be.)
Adela	Milyen kép?
Angustias	Eldugta valamelyik a kettő közül.
Magdalena	Nem szégyelled magad? Rájuk fogod?
Angustias	A szobámban volt, most nincs ott.
Martirio	Talán éjfélkor kiszökött az udvarra! Pepe szeret a holdvilágban sétálgatni.
Angustias	Nincs kedvem a tréfához! Majd elmondom neki, ha jön!
Poncia	Azt már nem! Majd előkerül! (Adelára néz.)
Angustias	Tudni akarom, kinél van!
Adela	(Martirióra néz) Valakinél. Akárkinél, de nálam nincs!
Martirio	(sumákolva) Persze, hogy nincs.
Bernarda	(belép) Micsoda háborúság a házamban, ebben a forróságban, ebben a csöndben! A szomszédok már a fülüket nyomják a falhoz.
Angustias	Elvették a vőlegényem fényképét!
Bernarda	(haragosan) Kicsodák?
Angustias	Ezek!
Bernarda	Melyikőtök? (Csönd.) Feleljetek! (Csönd. Ponciának) Kutass át minden szobát, minden ágyat! Így jár az ember, ha nem fogja keményen a gyeplőt. No, majd megszorítlak én benneteket! (Angustiasnak) Bizonyos vagy benne?
Angustias	Bizonyos.
Bernarda	Jó helyen kerested?
Angustias	Igen, anyám.
	(Állnak, mindnyájan zavarodott csöndben.)
Bernarda	Végnapjaimban nyeletik velem a legkeserűbbet, ami csak egy anyának juthat. (Ponciának) Nem találod?
Poncia	(kijön) Megvan.
Bernarda	Hol volt?
Poncia	A…
Bernarda	Mondd csak, ne félj!
Poncia	(zavartan) Martirio ágyában, a lepedő alatt.
Bernarda	(Martiriónak) Igaz?
Martirio	Igaz.
Bernarda	(előrelépve üti) Megöllek, te dermedt bogár! Te dérvirág!
Martirio	(bőszen) Ne üssön, anyám!
Bernarda	Végzek veled, ha úgy akarom!
Martirio	Nem hagyom! Hallja? Táguljon innen!
Poncia	Ne sértegesd a szülőanyádat!
Angustias	(lefogja Bernardát) Hagyja! Könyörgöm!
Bernarda	Még a könnyet is kiütöm a szemedből!
Martirio	Nem sírok, ne örüljön.
Bernarda	Miért loptad el a képet?
Martirio	Tréfálni se lehet már a nénémmel? Minek nekem az a kép?
Adela	(féltékenyen fölpattan) Nem tréfa volt, játszani te sohasem szerettél. Más fenyeget belül, csaknem kiömöl. Valld be őszintén!
Martirio	Hallgass, te ne vallass engem, mert ha én szólok, a falak egymásnak buknak szégyenükben!
Adela	Rossz nyelvnek rágalom a sarkantyúja!
Bernarda	Adela!
Magdalena	A téboly ütött belétek!
Amelia	És ördögi gondolatok megköveznek minket.
Martirio	Mások még rosszabbat is művelnek.
Adela	Míg egyszer csak pucérra vetkőznek, s elvitetik magukat a folyóval.
Bernarda	Te romlott!
Angustias	Nem az én hibám, hogy Pepe el Romano kiszemelt.
Adela	A pénzedért!
Angustias	Anyám!
Bernarda	Csönd!
Martirio	A földjeidért, erdeidért.
Magdalena	Ez az igazság!
Bernarda	Csönd, ha mondom! Tudtam, vihar közelít, mégsem hittem, hogy ilyen hamar itt lesz. Jaj, a szívemet veritek a gyűlölet kénköveivel! De még nem vagyok vén, és itt a nektek való öt lánc, és az erős ház, amit apám emelt, hogy a füvek se tudják meg, mekkora bennem a vigasztalanság. Ki innen!
	(A lányok kimennek, Bernarda elszomorodva ül, Poncia a falhoz lapulva áll. Bernarda összeszedi magát, koppant a botjával, szól.)
	Büntetést szabok rájuk! Bernarda, ne feledd, ez a kötelességed.
Poncia	Szólhatok?
Bernarda	Beszélj! Kár, hogy hallottál mindent. Nagy baj, ha idegen él a családban.
Poncia	Hallottam, hát hallottam.
Bernarda	Angustiast azonnal férjhez adom.
Poncia	Úgy van. Jobb lesz, ha távozik innen.
Bernarda	Nem ő a fontos. A férfi távozzon!
Poncia	Igen. A legény távozzon innen. Jól gondolod.
Bernarda	Nem gondolom. Van olyan dolog, amit nem lehet gondolnom, tilos gondolnom. Én parancsolom!
Poncia	S hiszed, hogy a férfit kiebrudalod innen?
Bernarda	Mit vettél a fejedbe megint?
Poncia	Ó igen, összeesketed Angustiassal.
Bernarda	Mondd ki, ami a nyelved hegyén! Beléd látok, s tudom, készíted már a kést a nyakamra.
Poncia	Nem tudtam, hogy neked gyilkosság a figyelmeztetés.
Bernarda	Mire figyelmeztetsz?
Poncia	Én nem áskálódok, Bernarda. Pusztán csak annyit mondok, nyisd ki a szemed, hogy láss.
Bernarda	Lássak, de mit?
Poncia	Eszes voltál mindig. Száz mérföldről megláttad az emberben a rosszat. Sokszor azt hittem, kiolvasod a gondolatot is. De a gyerekeidbe nem látsz, mivelhogy a gyerekeid. Most vak vagy.
Bernarda	Martirióra gondolsz?
Poncia	Hát… Martirióra. (kíváncsian) Miért csente el a képet?
Bernarda	(mentegetné a lányát) Végtére is azt mondja, hogy tréfa volt. Mi lehetett volna?
Poncia	(kajánul) Elhiszed?
Bernarda	(keményen) Ez nem hit dolga. Ez így van!
Poncia	Belátom. A te lányod, hát így van. De ha odaát a szomszédasszony tenné, vajon így volna-e?
Bernarda	A kés hegyét kimutattad már.
Poncia	(továbbra is kegyetlenül) Bernarda, itt már nagy bajok történülnek. Nem szánom hibáztatásnak, de nem hagytál a lányaidnak szabadságot. Martirio szerelmes természetű. Miért nem engedted Enreque Humanashoz? Miért üzentél vissza még aznap, hogy ne jöjjön az ablakához?
Bernarda	Újra ezt tenném, ezerszer is! Az én vérembe ne vegyüljön a Humanasok vére, soha, amíg élek! Béres volt az apja.
Poncia	Rettentően rátarti vagy!
Bernarda	Az vagyok, lehetek. Te pedig nem, mert jól tudod magad is, hogy milyen ivadék vagy.
Poncia	(gyűlölettel) Erre ne emlékeztess! Öreg vagyok már. Oltalmadért mindenkor hálás vagyok.
Bernarda	(lekezelően) Nem úgy viselkedsz!
Poncia	(édességbe ágyazott gyűlölettel) Martirio majd csak elfelejti a mártírságát.
Bernarda	Ha pedig nem, rosszabb lesz neki. Nem hiszem, hogy ez volna a „nagy baj”, ami itten „történül”. Itt nem történik semmi. Te csak szeretnéd. S ha majd mégis történik valami, ne hidd, hogy átjut a falakon.
Poncia	Ezt én nem tudom. Akad a faluban más is, aki a rejtett gondolatot messziről kiolvassa.
Bernarda	Lelkendeznél, ha láthatnád, hogy én meg a lányaim a bordélynál tartunk!
Poncia	Senki se tudja, miképpen végzi.
Bernarda	De én tudom! És a lányaim is! Bordélyban más valaki végezte, már elhunyt.
Poncia	Bernarda, tiszteld az anyám emlékét!
Bernarda	Te pedig ne gyötörj a rémes gondolatokkal!
Poncia	(szünet után) Bizony jobb, ha nem ártom magam semmibe.
Bernarda	Úgy bizony. Dolgozz és hallgass rendületlen. Ez a kötelességed, ezért fizetlek.
Poncia	De hát nem tehetem. Nem gondolod, hogy Pepéhez inkább illene Martirio vagy… igen, Adela?
Bernarda	Nem gondoltam.
Poncia	Adela. Igazi mátka, a Romanóhoz illeszthető.
Bernarda	De a dolgok nem igazodnak a szájunk ízéhez, soha!
Poncia	De a szándékuk igazán szívbeli, nem lehet visszafogni őket. Engem az bánt, ha Pepe és Angustias összekerül, de bántja a népeket is, még a levegőt is. Mert rossz malom az, amire ostorral csapják a vizet! Ki tudja, nem győz-e a szív?
Bernarda	Már megint idejutottunk!… Itt vagy a sarkamban, hátulról borítod rám a balsejtelmet. Nem hallgatlak, mert ha átgondolom, hány fület értesítesz: azonnal széttördellek.
Poncia	Kevés ahhoz a véred!
Bernarda	Szerencsére, a lányaim tisztelnek. Nem szegik meg az akaratomat soha.
Poncia	Bizony nem! De csak engedd szabadjára őket, fölmásznak a háztetőre is!
Bernarda	Kővel dobálom őket, s lejönnek!
Poncia	Hát persze, te vagy a legerősebb!
Bernarda	Tüzes borssal szeretem az ételt mindig.
Poncia	De lám, mik vannak, eláll bennem az ütő! Az ő korában. Látnád csak Angustiast, mennyire odavan a kedveséért! De abban is dolgozik ám a buzgalom! Fiam, a nagyobbik mondta tegnap, hogy öszvérhajtáskor, hajnali fél ötkor még az ablaknál beszélgettek.
Bernarda	Fél ötkor!
Angustias	(bejön) Hazudik!
Poncia	Mások mondják.
Bernarda	(Angustiasnak) Beszélj!
Angustias	Éjfél után egykor Pepe hazamegy, már több mint egy hete. Süllyedjek el, ha hazudok.
Martirio	(bejön) Négykor ment el, hallottam én is.
Bernarda	Láttad is?
Martirio	Nem akartam kihajolni. Hol voltatok? Hát nem az utcai ablaknál?
Angustias	Én a szobám ablakánál.
	(Adela megjelenik az ajtóban.)
Martirio	Hát akkor…
Bernarda	Mi történik itt?
Poncia	Megtudod, ha igyekszel. Mert ugye megeshetett, hogy Pepe még hajnali négykor is ott volt valamelyik ablakrácsnál.
Bernarda	Biztos?
Poncia	Az életben semmi se biztos!
Adela	Anyám, ne hallgasson rá! A vesztünkre tör!
Bernarda	Megvilágosodik minden, s tudom, hogyan! S ha ez a falu ármánnyal jön ránk, majd megtorpan az én kősziklámon. Megesik olykor, hogy a vesztünkre kavarják föl a fertőt.
Martirio	Én nem szeretek hazudni.
Poncia	Ott pedig bűzlik valami.
Bernarda	Ott semmi! Arra születtem, hogy lássak. Úgy őrködöm ezután, hogy a szememet se csukom le, csak a halálban.
Angustias	Jogom van az igazságra.
Bernarda	Jogod az engedelmesség. Engem ne rángasson senki ide meg oda. (Ponciához) Te pedig serénykedj a házi dologban. Itt nem csosszan el egyetlen lépés, hogy ne tudjak róla.
Szolgáló	(belép) Csődülnek az emberek a felvégre! Minden szomszéd a kapuban áll.
	(Valamennyien futnak kifelé.)
Bernarda	(Ponciának) Szaladj, tudd meg, mi az!
	(Mind szaladnak kifelé.)
	Hová mentek? Tudtam, az ablak, s bámészkodás a szentségetek! Gyásztörők vagytok! Az udvarra mind!
	(Kimennek, Bernarda is velük. Távoli lárma hallatszik, belép Martirio és Adela, fülelnek, s mert félnek, egy lépést se tesznek az utcai ajtó iránt.)
Martirio	Szerencséd, hogy visszafogtam a nyelvemet.
Adela	Beszélhettem volna én is.
Martirio	S mit mondtál volna? A szándék még nem cselekvés!
Adela	Az cselekszik, aki tud, aki gyors! Te csak szándékoztál, de képtelen voltál.
Martirio	Nem dicsekedhetsz sokáig.
Adela	Enyém lesz egészen!
Martirio	Szétszakítom az öleléseidet!
Adela	(könyörögve) Martirio, kegyelmezz!
Martirio	Soha!
Adela	A házába akar vinni.
Martirio	Láttam, ahogy megölelt.
Adela	Nem akartam, de mintha húzott volna egy vastag kötél.
Martirio	Soha, csak halálom után!
	(Magdalena és Angustias belép. Hallatszik, hogy növekszik a lárma. Poncia Bernardával belép.)
Bernarda	Mi történt?
Poncia	A Librada hajadon lányának fia született, nem tudni, kitől.
Adela	Fia?
Poncia	S nehogy kitudódjék a szégyene: megölte, kövek alá dugta, de a kutyák jobb szívűek, mint az ember, azok vették ki onnan, s mintha vezetné őket az Isten, odatették a küszöbére szépen. S most jön az ítélet a lányra, húzzák-vonják az utcán, s föntről az ösvényeken meg az olajfák felől futnak a férfiak, úgy harsognak, hogy rengnek a mezők is.
Bernarda	Csak jöjjenek olajütő-rúddal, kapával, csak jöjjenek, emésszék el.
Adela	Nem, nem! Ne öljék meg!
Martirio	De csak öljék! Megyünk mi is.
Bernarda	Bűnhődjék, aki lábbal tapodja a tisztességet.
	(Behallik egy női kiáltás, majd óriási zaj.)
Adela	Engedjék szabadon! Maradjatok itt!
Martirio	(Adelára néz) Bűnhődjék a bűnért!
Bernarda	(a boltív alól) Végezni vele, mielőtt megjelennek a csendőrök. Eleven parazsat a vétke helyére.
Adela	(hasán a keze) Nem! Nem!
Bernarda	Öljétek meg! Öljétek meg!

(Gyors függöny)


HARMADIK felvonás

(Bernarda házának belső udvara. Enyhén kékes négy fehér fal. Éjszaka van. A díszlet feltétlen egyszerű legyen. A házbeli fénytől világos ajtó mérsékelt ragyogást vet a színpadra. Középen asztal, rajta petrólámpa. Bernarda és a lányai vacsoráznak. Poncia szolgálja föl az ételt. Prudencia távolabb ül tőlük.)

Prudencia	No, akkor illenék mennem. Elnyújtottam a látogatást igencsak. (föláll)
Bernarda	Ráérsz, maradj. Soha nem látjuk egymást.
Prudencia	Harangoztak-e harmadszor a litániára?
Poncia	Még nem.
	(Prudencia visszaül.)
Bernarda	Az urad hogy van?
Prudencia	Egyformán.
Bernarda	Őt se látjuk.
Prudencia	Ismered, milyen konok. Tartja a haragot a fitestvérekkel a jussolás óta. Megesküdött, hogy a kapun se lép ki. Létrát visz a kerítéshez, úgy ugrik ki az utcára.
Bernarda	Igazi férfi… Hát a lányod?
Prudencia	Iránta se engesztelődik.
Bernarda	Jól teszi.
Prudencia	Mit mondjak? Nem is tudom. Én szenvedem meg ezt is.
Bernarda	Lányunk, ha nem engedelmes, nem lányunk többé. Ellenségünk.
Prudencia	Hagyom az időre. Egyetlen vigaszom, lám, a templom maradt. Szemeim romolnak, vakoskodok, elpusztul a látásom lassan, és elmarad a templomba járás, mert a rossz kölkektől igencsak tartok, megcsúfolnak.
	(Nagy faldöngetés hallatszik.)
Bernarda	A csődör, bezártuk, az döngeti a falat. (hangosan) Engedjétek az udvarra, de a béklyó a lábán legyen! (halkan) Igen tüzes.
Prudencia	A szűz kancákat hágatod-e, s mikor?
Bernarda	Pirkadatkor kezdjük.
Prudencia	Jól gyarapítod a számos jószágot.
Bernarda	Pénzzel s igyekezettel.
Poncia	(közbeszól) A legszebbek az övéi az egész vidéken. Kár, hogy az áruk megbillent mostanában.
Bernarda	Egy kis sajtot, mézet?
Prudencia	Nem óhajtom, köszönöm.
	(Döngetés hallatszik megint.)
Poncia	Uramisten!
Prudencia	Még belül is belerendültem.
Bernarda	(haragosan föláll) Hányszor mondjam már? Engedjétek, hadd hemperegjen a szalmán! (szünet, majd mintha a béreseknek szólna) Rekesszétek el a kis kancákat, s ki a csődörrel rögtön, még szétdönti nekem a falat. (Visszamegy az asztalhoz, leül.) Aj, micsoda élet!
Prudencia	Küszködsz, mint egy férfi.
Bernarda	Teljességgel.
	(Adela fölkel az asztaltól.)
Bernarda	Hová mégy?
Adela	Vizet iszom.
Bernarda	(hangosan) Hozz egy kancsóval, frisset.
	(Adelának) Leülhetsz.
	(Adela leül.)
Prudencia	Hát Angustias? Mikor esküsznek?
Bernarda	A kérők jönnek három nap múlva.
Prudencia	Örülsz bizonyosan!
Angustias	Igen!
Adela	(Magdalenának) Kidöntötted a sót.
Magdalena	Rosszabb sorod úgyse lehet már.
Amelia	Ez bajt jelent mindig.
Bernarda	Csönd!
Prudencia	(Angustiasnak) Gyűrűt adott-e már?
Angustias	(mutatja a gyűrűt) Nézze csak!
Prudencia	Gyönyörű! Három a gyöngye. Az én időmben a gyöngy könnyet jelentett.
Angustias	Megmásult azóta minden.
Adela	Nem hiszem. Azóta is azt jelenti. A jegygyűrű gyémántos legyen.
Prudencia	Az a legjobb.
Bernarda	Gyöngy vagy nem gyöngy, amilyen az igyekezet, olyan a sors is.
Martirio	Ó, amilyennek Isten rendeli.
Prudencia	Hallom, a bútor is gyönyörű.
Bernarda	Megadtam az árát, reálban tizenhatezret.
Poncia	(közbeszól) A legszebb a tükrös szekrény.
Prudencia	Ilyent még nem láttam.
Bernarda	Nekünk még jó volt a láda is.
Prudencia	Egyedül egy a fontos, a boldogulás.
Adela	Amit nem látunk előre.
Bernarda	Nincs okunk aggodalomra.
	(Nagyon távoli harangszó.)
Prudencia	Harmadszor harangoznak. (Angustiasnak) Eljövök még, s megmutatod a ruhádat is.
Angustias	Tessék csak, bármikor.
Prudencia	Jó éjszakát mindnyájunknak!
Bernarda	Isten áldjon, Prudencia!
Az öt lány	(egyszerre) Isten áldja!
	(Szünet. Prudencia kimegy.)
Bernarda	Befejeztük.
	(Fölkelnek.)
Adela	Kimegyek picit a kapuba, a levegőre, járikálok… megmacskásodott a lábam.
	(Magdalena leül egy kisszékre a falnál.)
Amelia	Megyek veled.
Martirio	Én is.
Adela	(visszafojtott gyűlölettel) Nélkületek se lopnak el.
Amelia	Este van, kell a kísérő.
	(Kimennek. Bernarda leül, Angustias rendezi az asztalt.)
Bernarda	Már mondtam, hogy beszélj a húgoddal, Martirióval. Ami a képpel történt, az tréfa volt. Felejtsd el!
Angustias	Anyám is tudja, ő nem szeret engem.
Bernarda	Belül azt éreztek, amit akartok. Én a szívekkel nem foglalkozom. Nekem a jó külső a fontos, óhajtom a családi békét. Érted?
Angustias	Értem.
Bernarda	No, ez rendjén való.
Magdalena	(félálomban) Különben is nemsokára elmégy. (Elalszik.)
Angustias	Későre jár.
Bernarda	Meddig beszélgettetek ma éjjel?
Angustias	Fél egyig.
Bernarda	S mit mond Pepe?
Angustias	Szórakozottnak látom. Nekem beszél, de mintha másra gondolna. Ha kérdem, hogy mi baja, azt mondja: „Nekünk, férfiaknak sok a gondunk.”
Bernarda	Hát ne kérdezd! Ha pedig vele élsz, még úgy se kérdezd. Szólj, ha szólít, nézz rá, ha rád néz. Így elkerülöd a bajokat.
Angustias	Anyám… azt hiszem, sok mindent eltitkol előlem.
Bernarda	Ne fürkéssz utána soha, sírni se lásson soha.
Angustias	Itt a boldogság ideje, s nem vagyok boldog.
Bernarda	Mindegy.
Angustias	Olykor, ha merően figyelem a rácsnál, elfátylasul a termete, mintha egy juhnyáj porfelhőt verne rá.
Bernarda	Mert elgyengülsz tőle.
Angustias	Bárcsak úgy volna!
Bernarda	Eljön ma este?
Angustias	Nem, anyjával elment a városba.
Bernarda	Így hamarabb lefekszünk, Magdalena!
Angustias	Elaludt.
	(Belép Adela, Martirio és Amelia.)
Amelia	Vakfekete az éj.
Adela	A második lépést már nem lehet látni.
Martirio	Tolvajnak való idő, meg annak, akinek rejtőzni kell.
Adela	A ménló ott áll az udvaron, fehéren! Kétakkora, mint máskor. Betölti a sötétséget.
Amelia	Jól mondod. Félelmetes, akár egy látomás.
Adela	Ököl nagyok a csillagok.
Martirio	Ez meg úgy nézte őket, csaknem kifordult a nyaka.
Adela	Te a csillagokat nem szereted?
Martirio	Ami a háztetőn túl van, az nem jelent nekem semmit. Éppen elég, ami alatta történik.
Adela	Ez illik hozzád.
Bernarda	Hozzá ez illik, hozzád meg az.
Angustias	Jó éjszakát.
Adela	Lefekszel?
Angustias	Le, ma éjjel nem jön el Pepe. (kimegy)
Adela	Anyám, ha lefut egy csillag, vagy ha villámlik, miért mondják ezt:
		Áldott szentünk szent Borbála,
		szentképnek vagy égre írva,
		szentelt vízzel szent papírra?
Bernarda	A régiek tudtak sok mindent, amit mi elfeledtünk.
Amelia	Én becsukom a szememet, ne lássam, ha leesik a csillag.
Adela	Én nem. Nekem tetszik, ahogy a tündökletet húzza, mert mozdulatlan volt, mozdulatlan nagyon sokáig.
Martirio	De az ilyesminek semmi köze hozzánk.
Bernarda	És jobb, ha nem is gondolunk rá.
Adela	Ékességes éjszaka! Jó volna fönnmaradni sokáig, szívnám a mezei hűvösséget!
Bernarda	Le kell feküdni, Magdalena!
Amelia	Már a kismalac-álmot alussza.
Bernarda	Magdalena!
Magdalena	(kedvetlenül) Hagyjatok békén!
Bernarda	Ágyba!
Magdalena	(rosszkedvűen fölkel) Á, soha nem nyughattok, soha! (motyogva kimegy)
Amelia	Jó éjszakát. (kimegy)
Bernarda	Menjetek ti is.
Martirio	A vőlegénye mért nem jön ma este Angustiashoz?
Bernarda	Elutazott.
Martirio	(Adelára néz) Ó.
Adela	Jó éjszakát!
	(Kimegy. Martirio vizet iszik, majd lassan az udvarra nyíló ajtóhoz indul.)
Poncia	(bejön) Még itt vagy?
Bernarda	Élvezem a csöndet, s nem látom sehol, ami szerinted „történül” itten.
Poncia	Bernarda, ne beszéljünk erről.
Bernarda	Nem hallasz a házamban egy árva igent, egy árva nemet, mert béke van. Mert őrködök mindenhatóan.
Poncia	Látszatra semmi. Ez igaz. Olyanok a lányaid, mint akiket szekrénybe zártak. De bentebb, a mellkasban már nem őrködhetsz. Te sem és más sem.
Bernarda	Az én lányaim nyugodtan lélegzenek.
Poncia	Ez a te dolgod, te vagy az anyjuk. Én a házat szolgálom. Nekem az untig elég.
Bernarda	Most igencsak hallgatag lettél.
Poncia	Meghúzom magamat csöndben.
Bernarda	Némulsz, mert nincs mit mondanod. Ha itt a házban felnőne a fű, ide terelnél minden juhot a szomszédoktól.
Poncia	Mondandóm volna több, mint amit a képzeleteddel fölérsz.
Bernarda	Látja-e még Pepét a fiad hajnali négykor? Mondanak-e a rossz nyelvek litániát erről a házról?
Poncia	Nem mondanak semmit.
Bernarda	Mert nem mondhatnak. Mert nincs előttük a húskonc, a rágnivaló. Hála az én éber szememnek.
Poncia	Nem akarok beszélni, félek a düheidtől. De ne légy olyan öntelt.
Bernarda	Az vagyok, de még mennyire!
Poncia	Én mondom, ideüthet a villám. Hirtelen ideüt, s a szívedet megállítja.
Bernarda	Itt nem történik semmi. Résen vagyok a rémeid ellen.
Poncia	Jó neked, a jónál is jobb.
Bernarda	Történülne – még csak az kéne!
Szolgáló	(belép) Elmostam a tányérokat, asszonyság. Parancsol még valamit?
Bernarda	(föláll) Semmit. Megyek. Lepihenek!
Poncia	Hánykor keltselek?
Bernarda	Sehánykor. Ma jót alszom, az bizonyos. (el)
Poncia	Ha az ember nem bír a tengerrel, hátat fordít neki, hogy ne lássa.
Szolgáló	Annyira gőgös, önkezűleg köti le a szemét is.
Poncia	Már nem tehetek semmit. Zabolát akartam vetni a bajokra, de béna vagyok már, megijedtem. Nézd, micsoda csönd van. Pedig már forrnak, sisteregnek a szobák. Ha kitör a vihar, mindőnket elsöpör. Elmondtam, amit kellett.
Szolgáló	Bernarda azt hiszi, nem bír vele senki. Nem tudja, micsoda erő a férfi a magányos nők közt.
Poncia	Itt nemcsak Pepe el Romano a vétkes. Igaz, már tavaly is koslatott Adeláért, aki bomlott utána, pedig jobb, ha a helyén marad, s nem ilyen kacér. A férfi, férfi.
Szolgáló	Mondják, hogy többször is beszélt Adelával.
Poncia	Igaz. (halkan) Történt egyéb is.
Szolgáló	Mi lesz itt, nem tudom.
Poncia	Átkelnék a tengeren is, hogy elhagyjam ezt a háborgó házat.
Szolgáló	Bernarda sürgeti az esküvőt, s megeshet: fuccsba megy.
Poncia	Túlontúl beérett minden. Adela mindenre elszánta magát. S hátában a többiek, figyelik éjjel-nappal.
Szolgáló	Martirio is?
Poncia	Az a leggonoszabb. A méreg valóságos kútja. Rájött, hogy Romano nem az övé, elemésztené a világot is, ha kézbe kaphatná.
Szolgáló	Mert gonoszak.
Poncia	Nők csak, de férfi nélkül, ennyi az egész. Egy a vérük, de ilyenkor elfeledik. Psszt! (Fülel.)
Szolgáló	Mi az?
Poncia	(fölkel) Ugatnak a kutyák.
Szolgáló	Tán bejött valaki a kapun?
	(Kijön Adela fehér alsószoknyában, ingvállban.)
Poncia	Nem feküdtél le?
Adela	(Iszik az asztalon levő pohárból.)
Poncia	Azt hittem, alszol.
Adela	Fölébresztett a szomjam. És ti? Nem nyugosztok még?
Szolgáló	Már megyünk.
	(Adela kimegy.)
Poncia	Gyerünk.
Szolgáló	Megszolgáltuk a nyugodalmat. Bernarda egész nap a sarkunkban áll.
Poncia	Hozd a lámpát.
Szolgáló	Ezek a kutyák megbolondultak.
Poncia	S nem hagynak majd aludni.
	(Kimennek. A színpad majdnem sötét. Belép María Josefa, a karján bárány.)
María Josefa		Kisbárányom, kicsi bubám,
		Lássunk, lássunk tengerpartot,
		kapujában ül a hangya,
		megszoptatlak, cipót kapsz ott.
		Berna-Bernarda,
		leopárd az arca,
		Magda-Magdalena,
		az arca hiéna.
		Bé, bari, bé,
		menjünk, menjünk,
		Betlehemnek virágkapuján is bé!
	(Énekelve kimegy. Belép Adela. Lopva körülnéz, majd eltűnik az udvari ajtón. Bejön Martirio egy másik ajtón, aggódva kémlel a színpad közepén. Rajta is alsószoknya. Kis fekete kendőbe burkolózik. Szemben vele kilép María Josefa.)
Martirio	Nagyanya, hova megy?
María Josefa	Megnyitod-e nekem az ajtót? Ki vagy te?
Martirio	Hogy került ide?
María Josefa	Kiszöktem. Ki vagy?
Martirio	Menjen! Feküdjön.
María Josefa	Te Martirio vagy, látom. Martirio, mártír arcú. Mikor lesz gyereked? Lám, nekem van már, ilyen.
Martirio	Hol szerezte a bárányt?
María Josefa	Bárány ez, tudom. De mért ne lehetne a bárány is gyerek? Jobb, ha az embernek báránya van, mintha semmije. Berna-Bernarda, leopárd az arca, Magda-Magdalena, az arca hiéna.
Martirio	Ne kiabáljon!
María Josefa	Igaz. Nagy a sötétség. Ha a hajam fehér is, azt hiszed, nem lehet babám? Kell, mert igenis kellenek babák, babák, babák. Ennek az enyémnek fehér haja lesz, ha pedig megbabázik, annak is. Valamennyinek hófehér haja lesz. Habbá válunk mind, mind, és leülünk szépen, akár a fehér tajték. Itt mért nincs tajték? Itt csak gyászkendők vannak, feketék.
Martirio	Hallgasson, hallgasson.
María Josefa	Mikor a szomszédasszonynak világra jött a babája, vittem a csokoládét, aztán meg ő hozta nekem, s így mindig, mindig, mindig. Fehér hajad lesz neked is, de nem jönnek a szomszédból a nők. Már mennem kéne, de félek, megtépáznak a kutyák. Elkísérsz-e engem, megyek a mezőre, mezőt akarok, házakat akarok, de nyitottakat, az ágybeli asszonyok mellé kisdedeket, és a férfiak ott üljenek a székükön. Pepe el Romano hatalmas. Bomoltok érte mindannyian. De ő fölfal benneteket, mert búzaszemek vagytok. Nem búzaszemek. Nyelvtelen békák!
Martirio	Gyerünk, menjen az ágyba! (Tuszkolja.)
María Josefa	Jó, megyek. De kinyitod majd, ugye?
Martirio	Úgy, úgy!
María Josefa	(sírva)
		Kisbárányom, kicsi bubám,
		lássuk, lássunk tengerpartot,
		kapujában ül a hangya,
		megszoptatlak, cipót kapsz ott.
	(Martirio becsukja az ajtót María Josefa után. Az udvari ajtó felé. Tétovázik ott, majd kettőt előre lép.)
Martirio	(halkan) Adela. (szünet. Egészen az ajtóig megy és hangosan szól.) Adela!
	(Megjelenik Adela, kicsit kócos.)
Adela	Mit akarsz?
Martirio	Hagyd azt az embert!
Adela	Ki vagy te nekem? Tilalomfám?
Martirio	Tisztességes lánynak nem itt a helye.
Adela	Ezt a helyet szívesen elfoglalnád.
Martirio	(hangosan) Itt a pillanat, hogy beszéljek. Így ez nem megy tovább.
Adfela	Ez csak a kezdet. Volt erőm, hogy megelőzzelek. Bátorság kellett s méltó lélek, ami neked nincs. Kiszabadultam a halálos tetők alól, hogy megkeressem, ami életes részem, ami az enyém.
Martirio	Ez a lélektelen ember másért jött. Te csak elébe vetődtél.
Adela	Pénzre jött, de a szeme megmarkolt engem.
Martirio	Nem engedem, hogy elcsábítsd. Házas lesz Angustiassal.
Adela	Tudod te nálam is jobban, hogy nem szereti.
Martirio	Tudom.
Adela	Tudod, mert láttad, hogy engem szeret.
Martirio	Igen.
Adela	(közelebb lép) Engem szeret. Engem szeret.
Martirio	Kést forgass bennem inkább, csak ne mondd ki újra!
Adela	Hát ezért nyüstölted a kötőféket: ne menjek vele! Bánod is te, ha a szeretetlent öleli. Én se bánom! Száz évig is unatkozhat Angustiassal, neked az a szörnyű, ha engem ölel. Mert szintén szereted, szereted!
Martirio	Igen! Rábólintok tiszta-hideg fejjel. Igen! És megreped a szívem, akár a gránátalma. Szeretem!
Adela	(fölbuzdulva átöleli) Martirio, Martirio, én erről nem tehetek.
Martirio	Ne ölelj meg! Nem olvad meg bennem a jég. Örökre kitagad a vérem, és húgomnak nem nevezlek többé, csak nőnek látlak, akár a többi. (ellöki)
Adela	Kár a további gyógyítgatás. Akinek vesznie kell, elvész. Pepe el Romano az enyém. A nádasba megyek vele.
Martirio	Nem!
Adela	A szája ízét mióta ízlelem, az itthoni borzalmat nem bírom elviselni. Ő vezérli a sorsomat. Támadjon rám akár az egész falu, égessen meg izzó ujjaival, üldözzenek az illemtudók, fejemre magam teszem a tüskekoszorút, ami csak annak jár, akit házasember szeret.
Martirio	Hallgass!
Adela	Igen, igen. (halkan) Gyerünk aludni! És hagyjuk, esküdjék csak össze Angustiassal. Ez nem sújt le már, de elmegyek egy magányos házikóba, ahol bármikor megtalál, ha akar, ha kedve kerekül.
Martirio	Vérem, amíg bennem kanyarog, nem történik meg, fogadom.
Adela	Veled nem. Gyönge vagy. Én az ágaskodó lovat is leroskasztom a kisujjam erejével.
Martirio	Ágaskodik a hangod, fogd le, mert ingerel. Megtelt a szívem valami gonosz erővel, s magamat fojtogatom akaratlanul.
Adela	Kik tanítják, hogy a nővérek szeressék egymást? Isten akarja, hogy társtalan álljak ebben a sötétségben, mert olyannak látlak, amilyennek még soha.
	(Füttyszó hallatszik, Adela az ajtóhoz fut, de Martirio elébe áll.)
Martirio	Hova mégy?
Adela	Félre az ajtóból!
Martirio	Menj ki, ha tudsz!
Adela	Félre az utamból!
	(Dulakodnak.)
Martirio	(hangosan) Anyám! Anyám!
	(Megjelenik Bernarda alsószoknyában, fekete kendővel.)
Bernarda	Csönd legyen! Csönd! Ó, én nyomorult, hogy az ujjam hegyéből nem lángol ki az istennyila!
Martirio	(Adelára mutat) Vele volt! Nézze az alsószoknyáját, csupa szalmatörek!
Bernarda	A szalma a szemérmetlenek ágya! (Dühödten megindul Adela felé.)
Adela	(szembefordul vele) Vége a tömlöcös hangodnak! (Kicsavarja a botot anyja kezéből s széttöri.) Eltöretem a zsarnok botját. Nehogy egy lépést is lépjen! Nekem nem parancsol más, csak Pepe el Romano.
Magdalena	(belép) Adela!
	(Poncia és Angustias lép be.)
Adela	Én vagyok az asszonya! (Angustiashoz) Tudd meg te is! Most menj az udvarra, és mondd meg neki. Mostantól ő parancsol az egész háznak. Itt áll az udvaron, fújtat, akár egy oroszlán.
Angustias	Jóságos isten!
Bernarda	A fegyver! Hol a fegyver?
	(Futva kimegy, utána Martirio. Megjelenik Amelia a háttérben, fejét a falhoz támasztva, elrettenve ámul.)
Adela	Nem győz le senki! (kifelé indul)
Angustias	(lefogja) Vissza! Itt marad a diadalmas tested! Rabló! Házunk gyalázata!
Magdalena	Engedd, hadd menjen, sohase lássuk!
	(Kívül fegyverdörrenés.)
Bernarda	(bejön) Eredj utána, ha mersz!
Martirio	(belép) Vége van Pepe el Romanónak.
Adela	Pepe! Istenem! Pepe! (Kirohan.)
Poncia	Csak nem öltétek meg?
Martirio	Nem. Elvágtatott a kancáján.
Bernarda	Nem az én hibám. Asszony nem tud célozni.
Magdalena	Miért mondtad, hogy vége?
Martirio	Miatta! Zúdítanék Adelára vérből folyót is.
Poncia	Te átkozott!
Magdalena	Rémes boszorkány!
Bernarda	Talán jobb így!
	(Döndülés hallatszik.)
	Adela! Adela!
Poncia	(az ajtónál) Nyisd ki!
Bernarda	Nyisd ki! Ne hidd, hogy a fal megvéd a gyalázattól!
Szolgáló	(belép) Fölébredtek a szomszédok!
Bernarda	(halkan, de félelmetesen) Nyisd ki, mert lerombolom az ajtót!
	(Szünet, minden csöndes.)
	Adela! (elhúzódik az ajtótól) Hozd ide a bárdot!
	(Poncia vállal nekifeszül az ajtónak, belép. Belül fölkiált, kijön.)
	Mi az?
Poncia	(torkához tartja kezét) Ó, soha senkinek ilyen halált!
	(A nővérek hátrahőkölnek. A Szolgáló keresztet vet. Bernarda fölkiált és elindul.)
	Ne menj be!
Bernarda	Nem. Ó, nem én! Pepe, aki élve nyargalsz végig a nyárfák sötétjén, téged is elér a végzet! Vágjátok le! A lányom szűzen halt meg! Vigyétek a szobájába, adjatok rá ruhát: szűzhöz illőt! Egy szót se, senki! Szűzen halt meg. Hajnalban húzassátok meg a harangokat. Kétszer harangozzanak.
Martirio	Boldog ő ezerszeresen, mert az övé lehetett.
Bernarda	Nem akarok sírást. A halállal szembe kell nézni. Csönd! (a másik lányának) Hallgassatok, ha mondom! (másik lányának) Akkor könnyezz, ha egyedül vagy! Most mindnyájan lemerülünk a gyásztengerbe. Ó, Bernarda Alba legkisebb lánya, szűzen halt meg. Hallottátok? Csönd! Csönd, ha mondom, csönd!

(Gyors függöny)

_{(1936. június 19. péntek)}