Pollágh Péter

A két hernyó

(A Polip: Az utolsó titok / Lorenzo Ribeira)


Carmene kezet csókolt. Tiszta vér volt
a két hernyója, ő úgy mondta: a szája.
Menthette a vagyonát, sok-sok tonnát,
meg utolsó, életben maradt fiát.
Az arcán végig ott ült a látszat.
Ütném szét a szemét, kurva szádat.
Nem tudtam neki mondani: apa,
vártam, hogy kiszúrja a lassú rák,
rohadtul vártam, hogy kiszúrják,
kiszúrjon végre két szemén a rák.

1992

(A Polip: Az utolsó titok / Lorenzo Ribeira)


A régi hálózatok még mindég élnek.
Sorompóikat sosem törjük át,
csapdáikba újból és újból belehullunk.
Módszerváltás ez, nem lakosságcsere.
Na meg a temetők gyűlölettöbblete.

Nincs túlerőben. Nem csak a látszat les rá.
A megismerés fája elveszi tőle az élet fáját.
De nem várja meg, hogy érte jöjjetek.
Citromfák alatt kísér egy koporsót.
És a háttérben (el)esik a kanadai, édes hó.
Leereszkedik döntések ereszén.
Elereszti azt, hogy „te meg én”.

Mintha zenekar szólalna meg, ha szólani kezd.
Nem azért beszél halkan, hogy közelebb gyere.
Tavaszodó temetőben kísér egy koporsót.
Köszöni, a hátba veregetésből pont elég lesz.

Kivágom a fádat, Brenno:
mondja egy erdőnek.

Omerta

(A Polip: Az utolsó titok / Lorenzo Ribeira)


Ráfordulok egy hibára, elengedem a kormányt,
amit talán meg se fogtam, el a vendettát,
elegyszerűsödöm. Tölcsérörvény húz le.
Csúszókezűek közt pisztolytalan éltem.
Mit jelent az, hogy szurony és géppuskafészek?
Mit jelent az, hogy álom verte élet?
Bolygók hullanak, biztos elszakadtak az idegek,
lóg a Plútó, meg minden, már látom a fényfácánt.
Mi ez a lepedődolog? Igen, ez a víztenger, tonna
kék, tonna zöld, sós fénye, sötétje elnyel,
érzem a szájam szélén a Tirrén-tenger habját,
mennyire keveset nevettem, nem bánom már.
Egy régi rádióból kiszuperáltam a szeretetet,
azt tűztem a mellkasomra, hátha dob-dob, dobogni kezd.
Letörlöm a keserű levet. Tiszta keserű most az ingujjam.
Már levágnám. Túl tiszta kesztyűben indultam.
Diplomakesztyű, így mondják?
Mit tudtok ti az ellenállásról? S mit a szótlanságról?

Vendetta

(A Polip: Az utolsó titok / Lorenzo Ribeira)

„Sötét szemüveget visel az ég is, 
mint a puccsista tábornokok”
Csoóri Sándor

A megismerés fája elveszi tőlünk az élet fáját,
jó napot kívánok! Vagy mi a helyes napszak?
Te utánam kutatsz, én meg benned.
Elindulnak felém a bibliai nippek.
Persze, hogy játék vagyok. Szépséghalász.
Szörpöt iszunk, a vitrinben együtt a család.

Nem kérem vissza az aduászt
(mi is volt az?),
22 évet vártam rád, igen, 22
kurva virág romlott el a síron.
Tudom, te lőtted szét a Kupolát,
egy rongyos bubi, Amilcare Brenno,
annyit sem érsz már.
Se hangtompítót, se válaszokat nem kapsz.
Posztmortem köntösben nevetek rajtad:
magamhoz hasonlatos, jó fiút kívánok,
iszony mossa el az arcod helyét,
mikor megérted csendtekintetét.
Kávé a bőre, tiszta anyja, csont a szeme.
Már látod a szálkákat, Brenno.
Ugye, hogy sárkányos, sötét másom?
Ugye, hogy nem állsz meg előtte, Brenno?

A kis Renzino, 1970-ből, üdvözletét küldi.

_{Pollágh Péter (1979) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő. Legutóbbi, Régi voltam című verseskötete 2023-ban Könyv Nívódíjban részesült.}