Fenyvesi Ottó

Posztmodern folklór

A halál csókja

A 19. századi bejegyzések szerint
sok gyerek torokgyíkban halt meg.
Harmada, fele? Régen volt.
Már csak kunkorodó betűk a sárguló papíron:
torokgyík. Diftéria.
A halál csókjának is hívták,
se szegényt, se gazdagot nem kímélt.
A torokgyík családonként 2-3 gyereket is elvitt,
de olyan is volt, hogy mindegyik belehalt.
A mi időnkben már nem kellett
8-10 gyereket szülni ahhoz,
hogy a többség megérje a felnőttkort.
Diftéria. Torokgyík.
Féltek tőle az bácskai emberek.
Én is a gyíkoktól,
de a kígyóktól nagyon.


Október legvégén

Kukoricaszedéskor születtem,
a Dózsa György utca végén.
Tele volt a saroglya szóval, kacajjal,
kukoricával. Még a novemberi esők előtt
be kellett takarítani a termést.
Az első emlékek: békebeli zamatok,
csirkepaprikás zúzával, friss krumplival.
Olykor talán pirkadt, reggeledett,
a nyitott ablakban harang szólt.
Mentünk a nagymamákhoz, 
ledobtam fejemről a micim,
az asszonyok szóltak,
anyám visszament érte.
Megvolt még az összes haja,
különös béke honolt a faluban.


Gergő

Nem akartam megszólalni.
Szüleim már azt hitték, kuka leszek,
néma, mint a falon lógó szentképek.
Aztán hároméves koromban váratlanul
elszóltam magam, megeredt a nyelvem.
A tisztaszoba ablakában álltam,
odakint, az utcán, a szomszéd fiú éppen arra jött.
Anyám neki köszönhette az első kerek mondatom:
– Ott megy a Gergő!


Zentagunaras

Az más tészta, az nem is Gunaras,
az Novo Orahovo, a szomszéd falu,
ruszinok és tótok is laknak ott, meg szerbek,
meg a Fontányiék Katinka lánya.
A miénk Mohol-Gunaras volt, valamikor,
az igazi, magyar Gunaras.
Moholhoz tartozott, Orahovo meg Zentához,
most mindkettő Topolya községhez tartozik.
Szóval van itt bőven keveredés.
Erre sok mindenből kettő van,
Gunarasból például három,
mert Ada egyik részét is úgy hívják.
Bogarasból csak kettő van,
az egyik itt Mohol-Gunaras mellett,
a másik pedig a zentai úton, Tornyos után,
a Rózsa Sándor vendéglője közelében.
Egyszer Öcsivel elindultunk Zentagunarasra
biciklivel, de nem jutottunk messzire,
mert csak egy biciklink volt,
egyikünk hajtotta, a másikunk meg a vázon ült,
s az nem valami kényelmes.
Elfáradtunk, visszafordultunk,
különben az út is nagyon poros volt,
bokáig ért, nehéz volt benne a haladás.
Európa legjobb termőföldjét
a Duna és a Tisza szállította ide,
lemosta a Kárpát-medence termőtalajának
legjavát, és lerakta Bácskában.
A zsíros, fekete humuszt,
amely fölött pacsirták röpködnek.
Hosszúak arrafelé nyáron a nappalok.
Hosszabbak, mint a Dunántúlon.


A nagymama vadkörtefája

Az Ady Endre utca párhuzamos a Fő úttal.
Ott lakott a Fenyvesi nagymama és a nagytata.
Nekünk, gyerekeknek a padlásra tilos volt felmenni.
Az istálló tele volt borjakkal, üszőkkel, tehenekkel,
kancákkal és kiscsikókkal.
Hátul voltak a fészerek és a kukoricagóré,
leghátul a szalmakazal és a szecskavágó,
attól félni kellett, nagyon.
Hatalmas kert tartozott a házhoz.
Tele volt veteménnyel és gyümölcsfával.
Jókait kicifrázva: az ég nem a csillagoknál kezdődött,
hanem annak a gunarasi vadkörtefa hegyénél.


Sándor, a másik nagyapám

Nagyapám, a Sándor, a szótlan Fenyvesi,
egyik délelőtt befogta a lovakat.
A kiscsikót a szekér végéhez kötötte.
A saroglyába tett egy kaszát és két vasvillát,
majd felültetett Öcsit és engem a kocsira,
miután megigazította kalapját, ő is felszállt.
Elindultunk Gunarasból, ki a határba,
a bosztánba, a dinnyeföldre.
Öcsi kezébe adta a gyeplőt, mert
ő már előtte is hajtott lovaskocsit.
A mének egykedvűn poroszkáltak a bácskai porban.
Amikor kiértünk a Kopolya mögötti földekre,
nagy fekete és sárga dinnyéket kerestünk.
Nagyapám szakértelemmel kocogtatta őket.
Kortyoltunk az otthoni vízből.
Az égen nem volt sehol egy felhő.
Nagyapám fiatalon megtanult a kaszával bánni,
de kiszakadt a hasfala. Úgy élt évtizedekig.
Verbászon összevarrták, de újból szétszakadt.
Aztán hagyta, mit volt mit tenni?
Dolgozni kellett, keményen.
Látástól vakulásig.
Kaszált egy keveset. Herét.
Öcsivel felraktuk a szekérre.
Nagyapám kiválasztott három-négy dinnyét,
sárgát és görög feketét.
Feltette őket a kocsira.
Valamit szeretett volna még mondani,
de csak nézett, hosszan, Mileševo irányába.
Mintha várt volna valakit?
Miután megigazította sérvét és
kalapját a fején, csak legyintett egyet,
mintha – mi, gyerekek – úgyse értenénk
semmit se.


A fenyvesi tata

Seggnyalásban sosem volt jó.
Majdnem kopasz volt.
Volt egy fiatalkori sérve,
és majdnem mindent tudott a világról.
Felnéztünk rá.
Nem ment a Zemzadrugába.
Mentünk Braziba, Kavillóba, lagziba.
Szeretett enni és mulatni.
Amikor a szabadkai kórházban meghalt,
a mentősök hazahozták,
az asszonyok felöltöztették
kedvenc fekete öltönyébe, alatta fehér ing
és egy sosem viselt nyakkendő.


Pecze kacor

– Jó napot!
Tegnap értem haza, megjöttem a pokolból.
Jó napot, nem hoztam semmit.
Nem a vásárból jöttem.
Nem a hegyről, nem az égből.
Hanem egyenesen a frontról.
Nehéz volt az út hazafelé.
Gördült száz akadály.
Aludtam fészerben, istállóban.
Az út szélén, a híd alatt,
még koporsóban is.
A világ egy nagy hangyaboly,
keményen és lágyan is értelmezhető.
Gondoltam üzenek.
De nem volt kivel.
A bajtársak mind meghaltak,
a foglyokat meg elvitték a gulagba.
Féltem, hogy nem érek időben.
Adjon bort, édesanyám, ha van!
Olyan szép ma a reggel.
Süt a nap, sütöget.
Egészségünkre!
Jó napot kívánok!
Vigadjatok, ha tudtok.
Én vagyok a Sicó Feri,
Bogaras, Fő utca 13.
Mellettem harcolt a Pecze Kacor.
Telibe találta egy bomba,
csak egy vérfolt maradt belőle.
A halál nem válogat.


A zsidó asszonyok

Három testvér. Nővérek.
Kortalanok voltak, mesélte a nagymama.
Berlinben még látták a Zeppelint.
Isten nyugosztalja őket!
Kb. ötven-hatvan körül lehettek,
ültek a családi fotelokban,
egyikük kezében cigarettát tartott,
az ujján aranygyűrű volt,
a jobbik lábát kicsit előre rakta,
a csípője körül nem volt úszógumi,
Isten nyugosztalja!
Az asztalon porcelán hamutartó.
A haja körül füstfelhő,
a szeme zölden ragyogott.
Isten nyugosztalja!
Csak ő, az Isten, tudja, hogy ebbe
a gyönyörbe miért szeretett
bele titokban a nagytata.


A nagymama mákdarálója

Vajon mi lett az elgurult mákszemekkel?
Maradt-e belőlük molekula vagy atom?
Hogy is szól az anyag megmaradási törvénye,
az elektromágneses kölcsönhatásából
származó energia tömegegyenértéke?
Sok a mákszem, sok a kérdőjel.
Emlékezés nélkül minden kárba vész.


Egy gramm TNT

Gunarasban Surányi volt egyetlen matróz.
Egyik keze fából volt, az egyik szeme meg üvegből.
– Magamban akarok rendet tenni, érted, kiskomám?
Magamnak akarom megmagyarázni a dolgokat.
Nem lehet megállni, minden változik.
Egy gramm TNT-ből 4184 joule energia szabadul fel.
Érted, kiskomám!
Az élet már csak ilyen. Nincs megállás.
Hajózni kell! S a kikötőben várnak a szirének!
Szerelmi vihar esetén oda kell kötnöd magad
– jó erősen – az árboc tartóoszlopához.
Látod ezt sújtást a homlokomon?
A villám kétszer is majdnem belém csapott!


A falu kovácsa

Ötven kiló volt, és 150 centi,
amikor eldöntötte, hogy kovács lesz.
A szakmunkásképzőbe nem volt gond.
A mester azt mondta nem lesz baj.
Az első két évben fájtak a kezei,
esténként langyos vízben kellett áztatni őket.
Később megerősödött, nagy lett a tenyere.
Onnantól amit megfogott, azt nem ejtette el.
Szerbiában, Valjevóban volt katona,
három év alatt több száz lovat kellett
megpatkolni és megkörmölni.
Készített parasztkocsikat, vaskapukat.
Díszes kerítéseket, csavart virágtartókat,
puccos hintóba rugókat.
Cigizett és ívott rendesen,
három férfi helyett is.
Volt olyan nap, amikor kétezerszer
is lesújtott a kalapáccsal.


Imre sógor

Pobedán majdnem mindenki kommunista volt,
csak a fogatlan bakter nem.
Njegoševon is sok volt a kommunista
meg a dobrovoljac.
Gunarasban viszont alig volt párttag.
Imre sógor állatokat gyógyított,
néha latinul beszélt a nagynénihez.
Imre sógor, az állatorvos
meggyőződéssel szolgálta
az egészséget és az államot.


Guszti, a bakter

Volt egy aranyfoga.
A falu végén, egy bódéban ücsörgött naphosszat.
Mindenre felügyelt, vigyázott,
mindenkit megfigyelt,
mindent rendbe tartott.
A végén sírhalomnyira duzzadt a pocakja,
alig fért bele a koporsóba.
Mielőtt eltemették,
az aranyfogát kihúzta a doktor.
Egy gyufás dobozba rejtették.


Paprika Jancsi és Julcsi

Talán ikrek voltak?
Aratáskor talált rájuk egy szénakazalban
a Guszti bakter és felesége.


Pipás Pista

– A Pipás szamaras kordén hordta az irtást meg a vesszőket. Féltünk tőle. Ha hallottuk, hogy jön, már bújtunk is el a kuckóba. De azért titokban lestük, hogy mit csinál?
– És mit csinált?
– Hajtotta a szamarat, és pipázott. Úgy kellett szólítani, Pista bácsi, de kendő volt a fején.
– Miért féltetek tőle?
– Mert férfi volt.
– Más férfitól is féltetek?
– Más férfi nem volt nő.


A púpos Lacika

Gyerekkorában pelenkázás közben
leesett a konyhaasztalról.
Egy ideje hátul, a kiskamrában aludt.
Derült estéken a Holdat és
a csillagokat bámulta.
Volt egy messzelátója vagy mifene?
A nagyvölgyi vásárban vette egy siptártól.
Folyton izgett-mozgott,
éggel, földdel és paréjjal vesződött.
Pár évvel ezelőtt kikosarazta
egy szép, kerekszemű leány.
Zsírszódát akart inni bánatában,
de a büdöspatikában éppen
hiány volt belőle.


A barna diófaszekrény

Egyik fiókjában voltak a bisz-baszok:
gyufa, gyertya, kóc, krepp-papír,
gombok, cérnák, gombolyagok,
gazdátlan szögek, csavarok.
Olló, gyűszű és csavarhúzó.
Megvakult pápaszem.
És egy bankjegy: tízmilliárd pengő.


Autóbusz

Nagyon vártuk.
A Bolondrozit vagy bennünket, gyerekeket
mindig elküldtek, hogy nézzük meg
bekanyarodott-e már a busz.
Pobeda felől érkezett.
Busszal mentünk Topolyára,
piacra, vásárra, születésnapra.
Nekünk, gyerekeknek a sofőr félisten volt.
Csédó volt a kalauz, de ő nem beszélt magyarul.


Kancsár

Csak egy füle volt.
Ő volt a legjobb böllér a faluban.
Hívták sokfelé, tanyákra, lakodalmakba
nagy- és kisgazdák. Disznók százait koncolta fel,
töltött zsíros hurkákat, kolbászokat.
Néhol a szemrevaló háziasszonnyal
rövid időre bezárkózott a kamrába.


Ahol tűz van

A helységtábla kétnyelvű.
Fölül szerbül, alul magyarul:
Gunaroš – Gunaras.
Tűzoltótestület mindig volt a faluban.
Ahol tűz van, ott oltani kell.
Az óvatosabbak nem játszottak a tűzzel.
Óvszerrel csinálták.


Disznóvágás

– Hogy vagytok?
Mi is jól vagyunk.
Különösebb újság nincs.
Vasárnap disznót vágtunk.
A bátya és az ángyi szétköltöztek.


Brasnyó

A téglagyár felé laktak a szülei.
Ő Újvidéken, a buleváron.
A levegő titkai után kutatott, és bort ivott.
Mindig közbejött valami:
hol egy pohár kadarka, hol egy sültgalamb.
Rendületlenül írta a regényeit:
Tükrös Madonna, Família. Macula. Kész-regény.
Általában díjat kapott értük.
Kocsmában is ült, kényelmes székekben,
körülötte maszatos poharak és nagy ablakok.
Kosz ragyogott a délutáni napfényben.
Nem volt benne nosztalgia.
Nem éreztük nagyon jól magunkat.
Körülöttünk egy csupa-gép város.
Egy faluról beszélgetünk, egy szélmalomról,
melyről senki sem tudta megírni az igazságot.
Felnéztünk rá, fent lakott a nyolcadik emeleten.


Táncba hívó szavak

A szombat esti bálban táncrend volt,
a fal mellett ültek a gardedámok,
tőlük kellett engedélyt kérni.
A lányok szemüket lesütve várták
a táncba hívó fiúkat.
Voltak más mulatságok is:
Márton napján sült libát ettünk
krumplival és vöröskáposztával.
Volt kultúrműsor is: köszöntőbeszéd,
szavalat, néptánc és muzsika.
Be kellett jelenteni a rendezvényt.
A műsor tervét és a beszédet le kellett írni,
be kellett vinni az opstinába.
Az emberek káromkodtak.
A papot nem volt ildomos meghívni.
Hogy jönnek ők ahhoz,
hogy csak úgy szavalnak, énekelnek,
búsulnak és révedeznek?
Csak vidáman nevetgéljen mindenki,
forogjon a kóló!


Csak annyit tudok:

ki így, ki úgy emlékszik,
hivatalos álláspont nincs.
Irat nem létezik.
Jegyzőkönyv nem készült.
Lehet emléket bányászni.
Járt itt a múltkor egy fiatalember,
azt mondta, a városból jött.
Lefényképezte a házakat.
Csak a régieket, a düledezőket.
A régi eperfákat.
Kérdezte a régi dolgokat.
Mondta mindenki, főleg a fehérnép:
így volt, úgy volt.
Azért szép volt az élet.
Mert élni kell és kellett.
Jöttek a magyarok, az oroszok,
a partizánok.
Hogy a fene essen beléjük!
Mifelénk a népmesékben
nincs angolvécé!

_{Fenyvesi Ottó (1954, Gunaras) költő, író, képzőművész. A Balaton északi partján, Lovason él. Díjai: József Attila-díj, Magyar Érdemrend lovagkeresztje. Legutóbbi kötetei: Halott vajdaságiakat olvasva (második kiadás, Újvidék–Budapest, 2024, Forum és Kortárs Kiadó), Mély vizek, magas hegyek (második kiadás, Veszprém, 2024, Művészetek Háza).}