Haklik Tamás

Középamerika

A Nagyamerika utca és a Kisamerika sor közötti betonjárdán ácsorogtunk, amit mi csak ösvénynek neveztünk. Hatalmas fák szegélyezték, hasonlított egy erdei útra. Legalább négy percig tartott keresztülsétálni ezen a nyílegyenes utacskán. A Kisamerikai sorházakból nem láttak ránk, hiszen azok alattunk álltak. A Nagyamerikai családi házak lakói is csak olyan távolságból észlelhettek minket, hogy ne legyen félnivalónk. Ezeket a munkáskolóniákat amúgy sem érdekelték, mit lézengünk ott. Láthatatlanok voltunk mindenki számára, senkiházi kölykök, akikkel nem kell törődni. Amikor a szabad ég alatt akartunk szipuzni, örültünk ennek. Ritkán jártak arra, ha mégis közeledett felénk valaki, eldugtuk a zacskót. Ez a városrész a legtöbb ózdi szerint nem volt biztonságos. Minket nem érdekelt a véleményük. Nekünk ez a hely jelentette a biztonságot.

– Hallod, nem semmi napotok volt – Szellem végighallgatta a sztorinkat, közben belenyomta a ragacsos anyagot a zacskóba.

Türelmetlenül vártuk, hogy beszipuzhassunk, és tovább beszélgettünk, amíg a nejlonnal bíbelődött.

– Ez másfajta cucc, mi? Múltkor nem ilyet szívtunk, ugye?

– Nem, ez Palmatex. Amúgy mekkora geciség, hogy ti nem mehettek lopni – sápadt haverom Morcosra nézett, aztán rám.

– Ez van – válaszoltam flegmán, de kissé szomorúan. Jól jött volna az a pénz, amit Feri a rádiók után perkál.

Morcos nem szólt. Azzal szórakoztatta magát, hogy Kisamerika felé köpdösött. Néha felnevetett. Élvezte, hogy egyre messzebb repülnek a nyálgalacsinjai.

– Kíváncsi vagyok, mi lehet a zsaruval – folytatta Szellem.

– Hát, arra én is. Feri azt mondta, hogy kideríti.

– Vannak vamzerjai a miskolci rendőrségen?

– Nem tudom, haver. Lehet. Sokakat ismer. Mindig eljutnak hozzá ilyen dolgok, hogy kivel mi történt – egyre jobban vártam, hogy megkapjam a nejlont.

– Ja, majd szájról szájra terjed a zsernyák halála – nevetett Szellem, aztán végre elkezdte belélegezni a ragasztó gőzét. Játékosan oldalba öklöztem. Nem akartam, hogy viccet csináljon a történetből. Féltem a lehetséges következményektől, de leginkább a bizonytalanság kínzott. Mi van, ha megöltem egy embert? Ráadásul egy zsarut. A többiek jó poénnak tartották, a rendőr egy féreg volt számukra.

– Nem hiszem, hogy megmurdelt. Nem egy hűtőgépet ejtettél rá – Baka szemében láttam együttérzést.

– A megváltó beszéljen belőled, haver! Szellem, add már ide azt a kurva zacskót!

Úgy markoltam a nejlont, mintha az életem függne tőle. Pár perc múlva eljutottam oda, ahova vágytam, egy bűntudat nélküli világba.

Miután beszippantottuk az egész Palmatexet, és elmúlt a hatása, „Amerika” közepéről a meggyesi garázsba indultunk. Szellem tovább firtatta a miskolci eseményeket.

– Három autórádióért nem piti az a lóvé? – bámult Bakára meg Robira.

– Egy Lámbordzsínire nem lesz elég, de a Turbo rágós papírgyűjteményük tuti nagyobb lesz, mint a tiéd – nevetett Morcos.

– Különben is, mi a faszt értesz te hozzá? Tutira bolti ár alatt adja el. Az is lehet, hogy valami olyan fószernek, aki ilyen lopott cuccokkal seftel. Orrgazda, vagy mi az – mondta a bátyám.

– Orgazda, nem? – Vágott közbe Morcos.

– Hát én is azt mondtam.

– Nem, te két errel mondtad, haver! Nem mindegy, hogy egy nagy orr gazdája, vagy olyan, aki elorozott holmikkal feketézik.

– Leszarom, haver! Nem vagyok én nyelvtanár. Szóval, szerintem ilyen csempészféle csávónak adta, hogy gyorsan szabaduljon tőle.

– Csempész, te is az akartál lenni. Emlékszem, mindenkinek azt mondtad kiskorodban – úgy beszéltem erről, mintha már nagyok lennénk.

– Aha, tényleg! De csak azért, mert összekevertem azzal a melóssal, aki a csempéket rakja a falra.

Felnevettem, ahogy beugrott a világéletükben tisztességes rokonoknak, szomszédoknak, meg apu barátainak az arca, amikor szembesültek a nyolc év körüli tökmag szavaival.

Már az ösvény végén tartottunk, és a Meggyesen caplattunk. Szellem nem tudott leszakadni a témáról.

– Azt megértem, hogy áron alul adja tovább a szajrét, de akkor is. Szaré-húgyé loptatok. Olyan, mintha a rabszolgái lennétek.

– A rabszolgái? – A bátyám összehúzta a szemöldökét. – Azé’ rinyálsz, mer’ nem jöhetsz velünk. Nem vagy képes belátni, hogy ez nem a Feri hibája, hanem a tiéd. Fáj neked, hogy mi szereztünk egy kis lóvét, te meg még annyit sem.

Robi meg Baka szerintem is több lóvét érdemelt volna. Hirtelen nem tudtam eldönteni, ezt akkor is így gondolnám-e, ha tovább folytatnám velük a csibészkedést. Arra jutottam, hogy biztos megelégednék annyival, amit kapok. Az is több mint a semmi. És az adrenalinfröccs is kéne. Egyetértettem a bátyámmal, Szellemből nem az észérvek beszéltek, hanem az irigység meg a Feri iránti harag.

– Az a faszfej Feri akkor is kihasznál titeket – dörmögte a fakófejű.

– Vigyázz a szádra, mert beverem, te kis köcsög! – mordult rá a bátyám. Tudtam, hogy Ferit még a háta mögött is megvédi. Jobban tisztelte, mint apánkat.

– Azt hiszed, bemajrézok? Fatertól annyit kaptam, hogy tőled csak lepkeszar lenne minden ütés.

– Na gyere, próbáljuk ki, te múmia! – Robi mindkét öklét felemelte, erre Szellem villámgyorsan hasba rúgta. Nem tudtam közbelépni. A bátyám parasztlengővel reagált a gyomrosra. Végtelennek tűnő némaságban álltak egymással szemben. Kicsit mintha tudatára ébredtek volna, mekkora baromságot csináltak.

– Már megint elment az eszetek? – Bakának volt annyi lélekjelenléte, hogy közbeszóljon.

– A nagybátyámról senki se ugasson, bazzmeg!

– Robi, jól gondoltam. Csak lepkeszar volt – hergelte Szellem a tesómat.

– Most már álljatok le! Agyatokra ment az a kis ragasztó, vagy mi a fasz van veletek? Seggfejek!

Furcsálltam, hogy Morcos nem avatkozott bele hamarabb. Talán egyetértett Szellemmel, mert zavarta, hogy többé ő sem vehet részt a lopásban. Viszont tisztelte annyira a bátyámat, hogy véleményével ne sértse meg.

Mire beértünk a garázsba, teljesen lehiggadtunk. A kazettákat nézegettem, Szellem a telázsira pakolt szerszámokat. Robi és Morcos csendben cigiztek. Baka elkezdett játszani egy taktust a basszusgitáron. Szellem azonnal felismerte, hogy mi ez, és ujjongani kezdett. Pár másodperc után nekem is beugrott.

– Keresd meg a kazit, Laci! Kurva rég hallottam ezt a dalt, pedig nagy kedvencem – mondta Baka, én meg már ki is kaptam az Exploited kazikat a gyűjteményéből. A kurva rég nekünk a pár héttel volt egyenlő, ha imádtuk valamelyik zenét.

– Melyiken is van?

– Ne mondd, hogy nem tudod! A rajzolt borítójún, haver! Úgy graffitizik rajta egy csávó, mint múltkor Szellem a suliudvaron. A negyedik szám az, tekerd oda!

Hófehér kazetta volt fekete felirattal, és a borítón is látszott, hogy nem kalózcucc. Elképedve forgattam a kezemben. Nagyon menő dolognak számított akkoriban, hogy a magunkfajták eredeti külföldi punk kazettát tudnak beszerezni.

– Ez a tiéd, Baka?

– Igazából az enyém, csak itt hagytam. Otthon úgyse hallgatok zenét, apámék utálják – Morcos nem csak a kazettájára volt büszke, hanem arra is, hogy olyan műfajt szeret, amit a szülei elítélnek. Valamiféle lázadás volt ez a részéről.

– Fasza nagyon – kihajtottam a borítót. – Az unokatesódtól van? A szegedi csávótól? – betettem a magnóba a kazit és elkezdtem tekerni. A feltekeredett szalag szélességéből próbáltam kikövetkeztetni, mikor ér a negyedik dalhoz. Csak jó szemmérték kellett hozzá.

– Persze. Nem is a Jézuskától, haver!

– Mutasd csak! Imádom az énekes haját. Ilyen kéne nekem is – Szellem elvette tőlem a borítót.

– Csináljuk meg! Van ott valami ócska hajnyírója apámnak – mutatott a telázsira Baka.

Amíg Szellem előkotorta a hajvágó gépet, harmadjára is megszakítottam a tekerést a Stop gombbal. Örömmel hallottam, hogy ez végre az a dal, amire vágytunk. Jókedvűen énekeltük, hogy Alternatív. Boldogok voltunk, hogy ennyi még nekünk is sikerül a nulla angoltudásunkkal.

– Apád mit fog szólni? – Morcos kétoldalt lenyírta Szellem haját, csak középen hagyta meg, aztán elkezdte tökéletesíteni. Letúrta azt a pár hajszálat, amit véletlenül otthagyott.

– Biztos szétüt majd, de kit érdekel? Csak nem basz ki a lakásból.

– A másik suliba mikor mész át, haver? – Morcos biztos arra gondolt, ha Szellem ilyen hajjal beállít valamelyik iskolába, azonnal távozhat is.

– Nem tudom. Az lenne a legjobb, ha semmikor.

– Azért a nyolc osztályod legyen meg! Ha elveszik a családit, apád tuti megöl.

– Leszarom. Na, milyen lett? – Szellemet jobban érdekelte a frizurája, mint a családi pótlék meg a tanulás. A többiekkel körbeálltam és csendben néztem. Elképesztő volt, de mégsem az igazi.

– Kurva jó, csak fel kéne állítani valamivel, ez így nem elég punk. Kéne valami ragacsos – válaszolta Morcos.

– Ráverjem neki? – vicceskedett a bátyám. Inkább undorító volt, mint poénos, mégis nevettünk.

– Ez nem Madonna poszter, te perverz fasz! – Szellem is jót derült Robi beszólásán. Örültem, hogy már nincs benne harag iránta.

– Elég a marhaságból! Laci, nyisd meg az ajtót! Hagy szellőzzön ez a kurva garázs. Robi, te meg add ide a Palmatexet!

Megtettük, amit kért. Nekiállt belőni Szellem séróját. Fél perc alatt olyan taraja lett, mint Wattie-nek az albumborítón, csak nem annyira nagy.

– Na, most már alakul! Ez a cucc nem csak szipura jó – vigyorgott Morcos. – Még be kéne festeni, aztán te leszel a punkok királya. Adjatok egy festékszórót!

– Milyen kell? Zöld? Piros?

– Naná, hogy piros, bazzmeg!

Pár perc múlva megállapítottuk, hogy ez az igazi mestermű, nem Szellem falfirkája, de mivel ő viselte, őt illette a dicséret. Ezt is meg kellett örökítenünk, és szerencsénkre maradt még jó pár üres képkocka a fényképezőgépben. Úgy néztünk Szellemre, akár a mindenhatóra. A bátyámból is hatalmas tiszteletet váltott ki. Arra gondoltam, Szellem talán csak emiatt csinálta az egészet, a falfirkálást is. Vágyott az elismerésre, a barátai megbecsülésére, amit sem az iskolában, sem otthon, de még a börtöntöltelék nagybátyámtól sem kapott meg. Vidám volt, mind azok voltunk. Kívülállóknak ez csak egy haj volt, kamaszok agyatlan hóbortja, számunkra meg felejthetetlen élmény. Még sosem éreztük ilyen boldognak magunkat együtt, és talán lehetett volna több ilyen, ha szépen lassan nem romlik el minden.

_{Haklik Tamás (1980) író, szociálpedagógus, 2003 óta hajléktalanellátásban dolgozik. 2015-től foglalkozik prózaírással. 2022-ben jelent meg első regénye Beton címmel (Talentum House kiadó).}