Csontos Márta
A „megkettőződés varázslatának” élménylírája
Kégl Ildikó–Filip Tamás: Kétszemélyes ország
Parnasszus Könyvek, 2025
Két költő egymásra találásának, egymásra hangolódásának és feltétel nélküli összetartozásának boldog eksztázisát megéneklő költeményeit kapja ajándékba az olvasó Kégl Ildikó és Filip Tamás Kétszemélyes ország című közös kötetében, amely a Parnasszus Könyvek gondozásában látott napvilágot.
Kégl Ildikó író, költő, kritikus és irodalomszervező 20, Filip Tamás költő, szerkesztő 29 verse élménylíra, amelyben a vonzalom megjelenítése metaforákkal és érzékletes képekkel valósul meg a vágy, a test és a lélek, a belső összhang komplexitásában. A két szerző a valóságmozzanatok sűrítésével és egyedi nyelvi kifejező eszközök segítségével kelt érzelmi gondolati-esztétikai reakciót az olvasóban. Olvasás közben eszembe jutott Hamvas Béla egy igazán ideillő mondata: „A szerelem a megkettőződés varázslatának enthuziazmusában az eredeti egység helyreállításának szenvedélye.”A 49 vers a szerelem misztériumának embergazdagító voltát tárja fel, mindkét költő opusaiban a szexualitás, a szeretet és a spiritualitás transzcendens összekapcsolódása történik, amely egyúttal a szabadság megélésének útja. Ezen az úton pedig közös életterükben lehetővé teszik az álszemérem elhessegetését, érzéseiket a maguk tiszta valóságában fogalmazzák meg.
Kégl Ildikó vallomásos szenvedéllyel tárja elénk a megismerés, a vágy felszabadító örömét, s így szólal meg kötetnyitó versében. „Villámfényű, tajtékzó / gyönyörrel áldozok neki, / aki már akkor beengedett, / amikor még nem / tudtam, hogy hozzá indulok”. A beteljesült kapcsolat megújuló erőforrás Filip Tamás számára is… „oly fenséges / ahogy fényeddel kivilágítod / szívemben az ereket”, s az Élet vize gyönyörű soraiban sem véletlen József Attila Ódájának említése. Mindkét alkotó írásaiban a misztikus erotika túllép a testi élvezeten, ebben a csodálatos szeretetközösségben test és szellem elválaszthatatlanul együtt érez az élet minden pillanatában.
Halmai Tamás méltatásában úgy reagál Kégl Ildikó és Filip Tamás közös költői varázslására, hogy viszonyukban „sebesen és egyöntetűen lelték meg újdonatúj sorsállapotukat – s becézik és óvják egymást költeményeik is”. A képek, az élményfolyamatok, az állítások egy sajátos asszociációs hálót alkotnak, amelyben mindig érezzük a lírai „én” érzékeny jelenlétét, tudjuk, hogy valamiféle révületre van szükség ahhoz, hogy a teremtő látomásban megtörténjék az áhítat, az elragadtatás kiéneklése. Ez teszi lehetővé a vershelyzetek és a megszólalásmód teljesen egyedi hangvételű megvalósulását. Kégl Ildikó csodálatos verse a Hamvazószerda, már címadásában is bűnbánat helyett a lelki megtisztulás tudatában veti „máglyára az / összes lejárt szavatosságú vallomást”, mindent elfelejt a múltból, „leég a jelenről amúlt”, s ennek a felszabadító érzésnek birtoklásában beteljesedik Szepes Mária egy gondolata: „Én vagyok az örök Te, amely örök sebedet gyógyítja.”
A visszaemlékezés a versben töredékes élményeket hoz felszínre, választ próbál adni az emberi lét mélyebb kérdéseire. A megszólalásmódot személyesség és intimitás éppúgy jellemzi, mint a pillanatnyi hangulatok megragadása, s belső, monológ-szerű elmélkedések.
A szövegimmanens lírai értelmezés a szöveg belső logikájából és a szövegszervező elemek viszonyulásából eredeztethető, így az összefüggésekre támaszkodva tudjuk feltárni a versmondanivaló lényegét. „Hát legyen. Feltérdelni / magzatpózból: igen. / A feltámadást is akarni kell” – fogalmaz Filip Tamás hittel és meggyőződéssel. A teremtő képzelet szerepe megkérdőjelezhetetlen a poétikai képalkotásban, így jutunk el például a kelet szibériai Ojmjakonba, amely a Föld leghidegebb pontja, csak azért, hogy a tisztaságot, időtlenséget megtestesítő kristályos hó hirtelen megolvadjon, úgy, ahogy a képzelet megvalósítja önmagát. „Legyél te is fehér hó. / Győzedelmeskedj az idő felett… Csak a tűz legyen vörös, / a napkelte, az alkony / És az utolsó pohár bor, / amit veled este megiszom.”
A metaforákkal megteremtett élménysűrítés uralja ezt a közös versbeszédet, amelyet minden esetben átitat a társhoz való kötődés szépsége, az odaadás felhőtlen öröme. Ebben az idealizált világban is tudjuk, bár a szerelem sokszor megfeledkezés minden másról, ami rajta kívül van, igazat kell adnunk James Arthur Baldwin afroamerikai költőnek és esszéistának, amikor beismeri, hogy „a szerelem harc; a szerelem háború: a szerelem felnőtté válás”.
Kégl Ildikó és Filip Tamás már a valódi felnőtté válás korszakában vannak, megosztották és jobbá tették önmagukat és partnerüket úgy, hogy ezáltal jobbá tették a világot. A tartalomkapcsolatok csodákat tárnak fel: a lírai „én” és a te egymás felé közeledik, egy szent hely felé, ahol a lírai „én” királynőként viselkedik, a szeretet misztériuma pedig annyi, hogy ketten haladnak a „mi” felé. Ez maga a szent hely. Azt hiszem, valójában már sikerült odaérniük.
A repülés esztétikumában az ihletett lelkiállapot felértékelődik, Kégl Ildikó lábait már a szárnya viszi, amióta a kedvese megtanította repülni. „Nem félek, hogy / elolvadnak szárnyaim… legfeljebb / magasabbra rajzolom a Napot, / s szerelmünkből / röptöm ívével a világ repedéseibe / fényt csurgatok.”
A szabad asszociációs módszerrel a metaforizálás az „én” -t, a körülvevő világot, az érzékelt, észlelt és gondolati viszonyokat gazdagítja, a kontextust minden irányból körüljárhatóvá teszi. Nem véletlen, hogy Filip Tamás Marc Chagall szürreális álomvilágát idézi a Szerelem-kék megírásához, hiszen a kék és az arany, mint a boldogság, a tisztaság, a beteljesülés árnyalatai időn túli messzeségekbe röpíti őket. Filip Tamás így évődik kedvesével biztos válasz reményében: „Ugye, mi is repülünk? Ugye, mi is / szeretjük egymást annyira, mint ők? / Hogy méltók legyünk az ecsetre, ha / minket is megszólítana egy festő.”
Világ–lélek–viszonyulások–idődimenziók határolják a 11 részes Máglyaéletet, ahol a szerelem minden megpróbáltatást átvészel, az érzés és a kötődés megváltoztathatatlan, a múlt minden fájó pillanata elszáll, amikor a Filip Tamás kimondja a bizonyosságot: „Ami volt, minek fájjon, / ha megtalál az Egy.” Az elragadtatás, a szenvedély éppúgy része az életünknek, mint a mértéktartás, a józan mérlegelés, így egy cseppet sem lepődünk meg, amikor egy nagyon hétköznapi, konyhai kép tárul elénk, a szépsége pedig abban rejlik, hogy a legprózaibb dolgok is kellő emelkedettséggel jelennek meg, tovább erősítve az összetartozás, az ihletettség, az elfogadás állapotát. „Egy bugyi az asztalon… megmarkolom és beleszippantok. / Jótétemény ez a költészetemnek.” A szeretett nő beengedte közös életükbe a napsugarat, ott ül a tenger déli partján, papírcsónakot bocsát a vízre, oda, ahol a „hullámok ölén / egyensúlyoznak a neked szánt szavak… / de ne félj, nem süllyednek el, / csak az óceán akarja kimondani őket”.
A Kétszemélyes ország különlegessége a két szerző verseinek angol nyelvű tolmácsolása. Gyermán-Tóth Márta érzékeny, igényes fordítása csak fokozza az esztétikai élvezetet. Felejthetetlen élmény volt Kégl Ildikó és Filip Tamás vallomásos poétikai tartalmainak megismerése. Érzelmileg, lelkileg sokat gazdagodtam, így írásom végén Martin Buber vallásfilozófus egy gondolatát szeretném idézni. „Aki egy nőt úgy szeret, hogy annak élete jelen van az ő életében, a tekintetéből világító Te az örök Te egy sugarába engedi bepillantani.”
Csontos Márta (1951) tanár, költő, irodalomtörténész. Legutóbbi kötete: Égbe szórt emlékmagok (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2025).