Irodalom és nemzeti önismeret
A kulturális embertan tudósai szerint az ember természettől fogva kultúrlény. Csupán biológiai lényként életképtelen volna, életképessé az teszi, hogy önmaga és a természet közé iktatja a kultúrát. A kultúra az ember fizikai létezésének is feltétele. Ahhoz, hogy élni tudjon, „a kultúra szimbolikus értelemvilágához kell idomulnia, amely szimbolikusan közvetíti, és így lakhatóvá teszi számára a világot. Az embernek nincs más választása.”
A kultúra viszont nem képzelhető el közösség nélkül. Az egyén létének előfeltételeit a közösség biztosítja, „minden ember egy olyan kulturális közösségtől kapja tudása előzetes struktúráját, amelybe beleszületik, pontosabban, amelyben tudata kialakul”.
A személyiség közösségi megelőzöttsége magyarázza meg az anyanyelv rendkívüli szerepét is az egyén életében. „Csak anyanyelvemen lehetek igazán én” – vallotta Kosztolányi.
Egy-egy nyelv kialakulásának történelmi folyamata annak is biztosítéka, hogy az azonos anyanyelven beszélők között különlegesen mély kapcsolat van. Az anyanyelv nemcsak kommunikációs eszköz, hanem sajátos szemlélet, sajátos logika is. „Nyelvünk szerkezete nem eszköze, hanem formálója gondolatainknak.” Az anyanyelv „az etnikum egyéniségének lényegi meghatározója”. Megőrzi tapasztalatait, biztosítja folytonosságát és hagyományközösségét.
A személyiségnek léte épsége érdekében szüksége van egy bensőséges otthonvilágra, folytonosságra és biztonságra. Ez éppígy érvényes a közösségre is. Közös otthonosságérzés nélkül nincs közösség. Az egyénnek és a közösségnek egyaránt létfeltétele az, hogy azonos lehessen önmagával, hogy legyen azonosságtudata.
A nemzeti közösség összetartozásának legfontosabb tényezője a nemzeti önismeret.
A nemzeti önismeret azonban nemcsak a közösség sajátosságainak tudatosítását és őrzését jelenti, hanem állandó alakítást, formálást, gazdagítást igényel. Az azonosságtudat folyton alakul, és állandó párbeszédben képződik. Azonosságunk és változásunk feszültsége éppúgy formálja, mint a kultúrák szembesülésének tapasztalata. Nemzeti önazonosságunk kultúránk folyton változó, folyton alakuló történeti eredménye.
(Görömbei András: Irodalom és nemzeti önismeret. Hitel, 2002)