Országúton
Nyár közepén történt ez, még mielőtt Budapestre költöztem volna. A haveromnál, Gergőnél tartottunk bulit. Szűk parti volt, mert csak négyen voltunk: Gergő, Kriszta, Niki meg én. Gerit gyerekkorom óta ismertem. Felszedett egy csajt, Krisztát. Nem volt velük semmi bajom, csak néha kicsit zavart Krisztának a problémázása, meg hogy mindenbe beleszólt. Mivel kocsival voltam, én bevállaltam, hogy nem iszom. Ők söröztek, likőröztek. Tábortüzet is gyújtottunk. Beszélgettünk mindenféle hülyeségekről. Kriszta hozta a barátnőjét, Nikit is, akit egyszer már bemutatott, és állítólag nagyon szeretett volna jönni. Krisztának állandóan a fülébe súgott valamit Geri. Mikor már nem volt kedvünk kint ülni, visszamentünk a házba. Az első dolog, amit észrevettem Nikin, az volt, hogy nagyon puha a bőre, és mindig rám nézett, ha én is rá. Kezdett elülni a hangulat, kérdeztem tőlük, nem akarnak-e elmenni egy körre kocsival? Azt mondták, de. Gergő kissé talányosan nézett rám, mintha azt gondolná, tervezek valamit. Igazából nem járt a fejemben semmi. Ránéztem, és megvontam a vállam. – Na, mi van? – kérdeztem. – Hova megyünk? – kérdezett érdeklődve, mintha terveznék valamit. A lányok már készülődtek is. – Nemtom, megyünk egy kört Polgár felé vagy Miskolcig – válaszoltam. Beleegyezően bólintott. Letoltam egy energiaitalt, aztán beszálltunk, mint egy kis család, és elindultunk. Mi egy kis család voltunk. Kikanyarodtam a főútra. Az út mellett sorban világítottak a póznán a lámpák. Csak világítottak sorban. Elhagytuk az utolsó buszmegállót is, majd kiértünk a településről. Elsötétült a világ, ahogy mentünk, és előtűntek a távoli fák árnyai, s kövér felhők gomolyogtak az égen. Elmentünk a temető mellett, hátul Gergőék lehúzták az ablakot, és Kriszta kihajolt rajta, rögtön utána mellettem Niki is kihajolt, és élvezték, ahogy a szél fújja az arcukat. Néha odanéztem, hogy lássam Niki seggét. Arra gondoltam, hogy biztosan direkt csinálja. Így mentünk egy darabig településről településre. Bekapcsoltam a rádiót. Alig vett be pár csatornát. Gyorsítottam. Hamarosan egy lassú kisteherautóhoz értünk. Idegesítően lassan ment. Nem nagyon voltak az úton mások, szóval úgy döntöttem, megelőzöm a picsába. Úgyhogy hasítottunk bele az éjszakába. A teherautó egészen kicsi lett mögöttünk. Ekkor már felhúzták az ablakot a lányok. – Miért mész olyan gyorsan – kérdezte Kriszta. – Gyorsan megyek? – kérdeztem. – Ne, jó így – mondta Niki mellettem. – De hát hova sietünk úgy? – kérdezte Kriszta. Hamarosan elmentünk egy bányató mellett. Velünk szemben folyamatosan jöttek kocsik egy darabig. Némelyiknek olyan erős volt a fénye, hogy alig láttam tőle. Mögöttünk is közelített valaki. Pár másodperc múlva már teljesen mögöttünk volt egy BMW, és ott is maradt több száz méteren keresztül. Hiába mentem gyorsan, akkor is követett. A visszapillantót néztem, ignorálva Kriszta fejét, ami mindig belelógott a képbe. – Mit akar ez a barom? – kérdezte Gergő hátrafordulva. Gyorsakat szipogtam, és vártam. Csak akkor vettem észre, hogy szorítom a kormányt. Mikor elfogytak a kocsik szemből, még a kanyarban ki akart előzni, úgyhogy mikor kifordult mögülünk, és újra láttam a lámpáit, tövig nyomtam azt a pedált, és egymás mellett mentünk pár másodpercig… – Engem nem fogsz kielőzni, te kis geci! – gondoltam. Láttam, hogy a másik kocsiban többen is ültek. Oldalra is néztem, hogy lássam a fejét a buzinak, aki vezet. Egy borostás izomagy vezetett, mellette egy csaj ült. Mindketten tele voltak tetkóval. Ezt egy pillanatig láttam. Hirtelen óriási csattanást hallottunk. Pár pillanattal később fogtam fel, mit látok. Szemből egyenesen belehajtott egy másik autó a BMW-be. – Azt a kurva – mondta Gergő. Kriszta is, Niki is feljajdultak. – Bazmeg – mondta Kriszta halkan, szinte nyugodtan. – Ez most?! Belement! Mentem tovább, egyszerűen nem tudtam, mi a faszt kell ilyenkor csinálni. Csak mentem, talán hogy ne legyen semmi közöm az ügyhöz. Nekem nincs közöm semmihez az egész világon! – Állj már meg! – mondta Kriszta végül. Megálltunk az út mellett. Kiszálltunk mindannyian. – Vissza kellene mennünk – mondta Kriszta. – Menjünk vissza, nézzük meg, élnek-e. Egy kicsit idegesített az okoskodásával. Niki kérdőn engem nézett. Kissé mintha félt volna. Gergő rágyújtott egy cigire. Nagyon nyugtalanok voltak mindannyian. Végül mondta Gergő is, hogy menjünk vissza, nézzük meg, mi történt. – Jól van, bazmeg – mondtam, akkor menjünk vissza. Visszamentünk, és megálltunk a két roncs előtt. Nem nagyon jöttek kocsik. Éjfél felé járhatott. – Meg kellene nézni, él-e valaki – mondtam. – Én nem merek – mondta Kriszta. – Én sem – mondta Niki. – Gergő meg én odamegyünk benézni a két roncsba – mondtam. Persze Gergő nem akart jönni, de azért követett. Odamentünk. Az egyikben egy öreg faszi ült. Még lángolt a kárpit meg a kocsi körül is voltak kisebb lángok. Szarrá volt törve a kocsi. Kopaszodó ősz fickó volt olyan régimódi bajusszal. A kormányrúd át volt fúródva a mellkasán. Kigúvadt szemeivel csak nézett a semmibe, mint egy béka. Hátul egy halom alma volt szétgurulva. Meg két táska. Elnéztem abba az irányba, amerre ő is nézett, de csak az árok meg a bozótos volt ott, messze egy régi rozsdás buszmegálló bódé. Nem néztük sokat. A másik kocsihoz mentünk. – Na, élnek? – kérdezte Kriszta messziről. A BMW-s csávó tiszta vér volt. Odaléptem hozzá. Orrán, száján, fülén folyt ki a vér. Néha rándult egyet.– Élsz még, haver? – kérdeztem tőle. Nem felelt, csak néha rándult egyet. Alig látszott ki a feje a légzsáktól. Hátul egy fiatal gyerek feküdt, úgy tíz-tizennégy éves. Nem mozgott. Amit furcsáltam, hogy a szélvédő teljesen ki volt törve, és tiszta vér volt jobb oldalt. Mintha nekiütődött volna valaki nagy erővel. Elnéztem abba az irányba az ablakkereten keresztül, és láttam is valami furcsát a korláton. Olyan volt, mint egy fekete bőrkabát, rádobva valami párnára vagy ilyesmi. Visszanéztem a BMW-be, ott meg két véres leszakadt láb feküdt. Láttam, hogy Geri is a korlátot nézi… Némán megkerültem a kocsit Geri mögött, hogy odamenjek. Mikor közelebb értem láttam, mi az, ami ott fekszik. Egy nő teste volt a hosszú fém korláton. Combtőnél levágva mindkét lába. Tiszta vér volt a ruhája és körülötte is vércsíkok. Gondolom, miközben repült csapódhatott oda a vére. A két csonkolt lábtő, benne a fehér csonttal, lógott lefelé, a másik oldalt pedig a felsőteste, haja. Furcsa tetoválás volt a lábán. Felismertem, hogy egy lepkét ábrázol. Gergő lassan mellém sétált, de mikor meglátta, rögtön visszafordult, és intett a lányoknak, hogy nehogy közelebb jöjjenek. Ürességet éreztem, és tehetetlenséget. Aztán pár pillanat múlva hányinger jött rám. Mentem volna már onnan a picsába. Hirtelen felsikoltott Kriszta. Hátranéztünk. Pont ott álltak a BMW mellett. – Gyere, menjünk – mondtam Gergőnek. Az bólintott. – Gyertek, mennünk kell innen – mondta a lányoknak. Kriszta pánikba esett. – De hát hívnunk kell a mentőket, a rendőrséget, valakit… Nagyon nyugtalan lett, szinte hisztérikus. Gergő nyugtatta. – Segítenünk kell nekik – hisztizett Kriszta. – De nem tudunk segíteni – mondta Gergő. – Hülye volt a faszi, hogy előzött. Majd jön valaki és észreveszi, aztán hívja a rendőrséget. Niki engem nézett, és várta, hogy mit mondok. – Gyere, szállj be – mondtam halkan neki. – Menjünk, mielőtt meglát valaki – mondtam hátrafelé Gergőéknek. – El kell mennünk – mondta Gergő Krisztának. Kriszta megértette, hogy baj lesz, ha maradunk, úgyhogy gyorsan visszaszálltunk a kocsiba, és mentünk tovább. Gergő átkarolta Krisztát hátul, és mondta neki, hogy nem is volt érdemes ott álldogálnunk, mert mindenki meghalt a két autóban. Nem volt értelme. Kriszta sírva fakadt. Felhangosítottam a rádiót. Valami rock zene ment. Hamarosan beértünk Miskolcra. Megálltunk az első BigBurgernél. Kértünk négy menüt. A hamburgert megettem a parkolóban. Kicsit nehezen nyeltem le a falatokat. Állandóan annak a nőnek a lába járt a fejemben. Vagyis a csonkja a lábának. A lányok elszívtak egy cigit. Kriszta lassan megnyugodott. Én is rágyújtottam. Egy pislákoló fényt néztem az égen. Egy műhold volt, azt hiszem. Csak ott lebegett, és villogott. Arra gondoltam, bárcsak én is műhold lennék. Békés idő volt. Niki odajött hozzám, és megölelt. Éreztem, milyen selymes a bőre. Megsimogattam a hátát, a derekát. Közben felnéztem, de nem láttam, hol a műhold. Eltűnt. Miután jóllaktunk, bár túl sokat nem bírtunk enni, elindultunk tovább Miskolc belseje felé. A Búza teret elhagyva mentünk az Avas irányába. Hátul egészen csönd volt az autóban. A tükörből láttam, hogy csókolóznak, Gergő meg Kriszta. Sőt azt is láttam kicsivel később, hogy Kriszta Gergő faszát fogdossa nadrágon keresztül. Oldalra néztem, Nikire. A kóláját itta, de rögtön ő is rám nézett. – Hogy érzed magad – kérdeztem. Azt mondta, egy kicsit álmos. – Jót kocsikázunk – mondtam erre. Azt mondta, igen, nagyon jól vezetsz. Ránéztem, mondtam neki, hogy tudom. Azután a combomra tette a kezét. Kicsit leengedtem az ablakot, hogy befújjon a szellő. Mikor kiértünk a városból, egy erdős rész mellett megálltam. Gergő kérdezte, hogy mi van. Mondtam, hogy kicsit sétálunk egyet Nikivel, mert nem érzi jól magát. Azt mondták, oké. Kiszálltunk. Kicsit hűvös volt az erdő mellett. Sietve arrébb mentünk a kocsitól. Óvatosan bemásztunk a fák közé egy ösvénynél. Mentem elöl, fogtam a kezét. Vigyázz, nehogy belelépj valamibe, mondtam, de közben végig a csípőjét meg a combjait néztem. Egy kidőlt farönkhöz értünk. Ott megfogtam a derekát, és magamhoz húztam. Utána letérdelt, és kicsatolta a nadrágomat. Ekkor már remegtem, mint akit hamarosan agyonlőnek vagy ilyesmi. Arra gondoltam, lőjjenek csak! Hamar ellazultam, mikor éreztem a száját. Egy pár percig hagytam, csinálja csak, rendben lesz. Utána felállt és megfordult. Rátámaszkodott a farönkre, én meg lehúztam a nadrágját. Vedd le az egészet, mondtam neki. Lassan letolta nadrágját is. Kibuggyant belőle a kerek popsija. Tulajdonképpen erre futott volna ki ez az este egyébként is. Koncentrálnom kellett, mert nem akartam arra a tetemre gondolni. Néha be kellett fognom a száját, mikor erősebben csináltam… Valahogy rám tört a felismerés, hogy élek, és ez több, mint bármi a világon. És mivel élek, jogom van bármit megtenni, minden az enyém, mert én élek ők meg meghaltak. Éreztem Niki puha testét, és hamarosan ott voltam én is, ahol mondjuk a műhold. Igaz, akkor se láttam, hol van, de annyira nem is kerestem már. Magamhoz öleltem és simogattam, de mégis minél előbb el akartam tűnni onnan. Menjünk vissza, mondta nekem halkan. Visszamentünk a kocsihoz, de már messziről hallottuk Kriszta hangos nyögéseit, meg Gergőt, ahogy néha mondott valamit érthetetlen nyelven. Megvártuk, míg végeznek. Utána elszívtunk még egy cigit, és egy nagy kerülőúton, nehogy arrafelé menjünk, amerre a baleset történt, visszamentünk Gergőékhez aludni. Leültünk a kanapéra, Gergőék meg a szobába mentek aludni. Kicsivel később, mikor csönd lett, kimentem a konyhába, hogy igyak valamit, mert nem bírtam lefeküdni. Volt ott egy fél rekesz sör behűtve. Kivettem egyet. Közben megjelent mögöttem Gergő. – Ez kemény egy este volt – mondta. – Ja – mondtam röhögve, de valahogy el is bizonytalanodtam közben. Beleittam a sörbe, de rögtön émelyegni kezdtem. Kiszaladtam a vécére és hánytam. Ezután végre megnyugodtam teljesen. Ledőltem a kanapéra, és elaludtam.
Andrejkovics Marcell (2000) író.