Kolozsvári András
Petőfi emlékév, 2022–23
Drón repül és rakéta robban, rá sorozatlövő felel, tízezer szám szórja a srapnel a gyors vagy a lassú halált, falat bedönt, betont felszaggat, házat rommá lő, s továbbpörög – nem szabadság, nem arra rímel se a harc, se e versszövet. Akna írja a történelmet, a háború biz gépre száll, tankgyúrta szív az anyafölded, te megveszekedett Tanár! Hazád, pólyába zsugorodva, feltámadását várja tán, néped, hol az alföldnek odva, ott tűnődik tört igazán. Hegyeitől meghántva, simul el a földön, lapos guta látogatja néhanap, s írul megugatja minden kutya. Nem gyávaság, valami más, nem önzés, valami egyéb, nem elnyomás, valami más, nem az szegte kedvét s eszét. 2022. november 8., az orosz–ukrán háború hetedik hónapjában
A nyelvnek kútja
Mélységesen mély a nyelvnek kútja a szófűzés ősi képeket dob föl leereszkedhetünk a hieroglifákig s onnan tovább a rajzig a barlangi hasonmásig a mágia homályában derengő erőig mely lebírja a rémet s az ellenerőt a vadat és a húsából evőt az életet forró eledelt felkelti a szerelmet a kínt legyűri (amibe visszatérünk mindannyian) mert társtettesek a nézők és írók-rajzolók – hát írok
Bogárhátú
Söpör, söpör a szél a kertben, szomszéd falvakkal levelez, a diófa is úgy ing, egyben, cseppel pecsétel az eresz. Csikordul az évszak a sarkán, fordul egyet a színpada, a fagy forráz szerte a lombon, s kötés alól a kín maga bukkan elő. Felhőkarcolók világában, én bogárhátúban lakom, az ömlengő próza korában, az ó formákat tajkolom. Válasz érkezik a szomszédból, ott értik levelem szavát, a dal még bírja ezt a távot, emberül szól, s azt adja át.
Reád hagyom
Veled próbáltam, édes, a szerelmet, s mi lélek lett belőle, nem kevés, az ember születik, él, sóvárog s elmegy, a képe kiplakátolt feledés. Ha majd megmér a szűkmarkú idő, és szakadna a párkák fonala, te csomózd össze: szépség és erő, hisz kotta is vagy, nem csak dallama. E betűhalmazt, édes, Rád hagyom, sáfárkodj véle, ez volt mindenem, s lehet tied is, nem fukarkodom, csak olvadj benne fel, Egyetlenem!
„Fordulj Keletnek, drága Föld!”
Alfred Tennysonnak emlékének ajánlom Kelet elfordul s fájón nézi, mint szakad el tőle a múlt. Nem érni utol – ez a vágya. A régi kihűlt és kimúlt. Európa kettészakadva néz egymással farkasszemet. Nem kívánok már olyan lenni – nyögi Kelet, köztes szelet. Nyugat kinyújtaná kezét, polipkarral ölelne át: – Nem kell! – elhárítanók immár. – Akkor inkább az Ararát! Ha majd új Vízözön után szépen kiszállunk délután. (A Dél után.)
B. Kovács András (1949) újságíró, szociográfus, költő. Verseit Kolozsvári András néven publikálja.