Rossz nevemről pernye száll
Ne félj!
Hajad, füled, arcod, nyakad már enyém,
kezünk érintése, lépésünk ritmusa közös.
Vedd le jelmezed, a tükörtől fordulj ide,
oszd meg negyven éved, és ami hátravan!
Hidd el, nem hozlak szégyenbe magad előtt,
mások felé én rendezem tartozásodat,
cserébe szép rontásodat ígérhetem.
Örömtanya, katedrális
Gondold meg, és nem gondolom meg magam:
magad helyett ellenem fordulj, mert megbocsátom,
csak tovább ne ostorozd, ne gyűlöld magad,
ne építs fájdalomból palotát, világítótornyot,
magányból oltárt, önzésből örömtanyát,
ne döntsd le bent a kinti katedrálist,
inkább velem légy kegyetlen, irgalmazz nekem!
Halhatatlan
Amikor rám néztél, látni kezdtem,
hangom lett, ahogy hozzám szóltál.
Elindultál felém, megtanultam járni,
kinyújtottad a kezedet, érinteni tudok.
Ölelésedből így lett ölelésem,
és nincs te, nincs én, csak mi vagyunk.
Halandóból így lettünk halhatatlan.
Hazug szűz, csalhatatlan szajha
Hogy melyik részedből és mennyit adsz,
mindegy, elég a kevés is, csak add,
hogy gyarló testemben enyém lehessen!
Legyen vad, durva, gyilkos és szelíd,
szajha és szűz, hazug és csalhatatlan!
Nem kérek más kínt, más gyönyört,
csak őrizhessem, hogy másnak adjam!
Media nocte
Ad notam Ady Endre
Ketten állunk egy ravatal előtt,
a koporsóban is mi fekszünk,
a pap, a kántor, a sírásók is mi vagyunk.
S ha nem óvhattuk meg egymást magunktól,
nincs mit tagadni, megbánni százszor.
A füvek, fák nélkülünk nőnek,
a kövek bennünk gravitálnak tovább.
Tiltakozva
Míg nem láthattalak, addig voltál,
addig voltam, míg rejtegettelek.
Mióta nem kell megtagadjalak,
és ragyoghatnál a fényes ég alatt,
önként homályos szobádba bújsz.
Nem tiltakozol, hogy élni hagylak,
tiltakozom, mert túl kell élnem.
Tegnapi szavak
Egy pillanat, és megtörtént.
Aztán csend. És nincs többé.
Nem tudjátok, mit hozott magával,
nem értitek, mit dúlt szét a házban.
Csak én láttam őt, csak én, csak én,
ahogy senki még, ki soha már.
Nem érik utol tegnapi szavak.
Tánc, tánc
Csak énekelj, csak táncolj meztelen,
lüktess, legyél a hús, legyél a vér,
majd mint pillangó, repkedj, szállj,
szikrázz, ontsd rám fényedet,
légy eső, szél, járj át csontomig!
Nincs semmim, mit cserébe adhatnék,
de ki bántana téged, megátkozom.
Átlengsz
Kocsik zúgását hallgatom,
a szomszédban vonít egy kutya,
a gazdáját szólítja kitartóan.
Enyhe huzat borzolja a függönyt,
a falon egy pók mászik, hagyom.
Átlengsz, mint nappalon az éjszaka.
Én itt. Te mindig túl.
Borsodi L. László (1976, Csíkszereda) költő, irodalomtörténész, kritikus, tanár.