Fiúnapló
A városi tanáccsal szemben
álltak az árusok bódéi.
Fülledt nyári nap volt
július hatodika. Jól emlékszem
már akkor kísértettekgyűrött
képek. Néhány emlék veled
kapcsolatban. Az ágaskodás
felesleges küzdelme a fagyizó
pultja előtt ma sem múlt el.
Két nappal később apám
határozott intelme két jól
megkonstruált hazug
mondat után is téged védett
pedig nem szerettél.
Nagyanyám a tanyán amint
utolérni próbál mert nagy
csibész voltam igen.
A veteményes körül
úgy rohantam a másik
irányba mert úgyse
gázol át az ágyáson.
Kiszabadult cserebogarak
voltunk mi ketten nővéremmel
nyaranta nála.
Közös gyerekszobánk otthon.
Iskolai szünetben kártyanaptárok
ügyes csereberéje.
Aztán szaladok a buszután
s észre sem veszem a lépcsőn
elhagyott hátizsákomat.
Számban fél szendviccsel
próbálom elmagyarázni
neked mint valami látnok
hogy a fiad háromszor megtagad
nejed megunt várni és a sóvárgó
estéi unalomba oldódtak
két ordító hiány közti
csendben.
Megugat kutyád. Néhány
elfelejtett harapást idéz vissza
a vicsorgó morgás.
Fáj a régi pofon
a tiéd
de hiányzik is az a kar
csak egyszer lendülne még.
Az örökölt ház. A csorba tányér
a billegő asztal sarkán
koszos terítőn. Szuvas fog
és szájszag. Dohányfüst
és pacsuli elfuserált húsvétok
örökös másnapjain.
Napi közöny
Mezítláb járok, idegen.
Elmerengek a hidegen.
Hazaérek, lábat mosok,
kinevetnek a rokonok.
Sütött az asszony kenyeret,
héját eszik a verebek.
Melegedni teát iszom,
minden hízelgésem iszony.
Rágyújtok egy nótára, és
a vágyad hozzám túl kevés.
Nem gyötröm vézna testedet,
a testi vágy mind rettenet.
De mégis nő a pocakod,
amíg hízol, én jól lakok.
Hányadik ez, az ötödik?
A nagy sem ér fel ölödig.
Spórolásra adom fejem,
berendezem új életem.
Szeködhend ruhám eladom,
család, irány a Balaton!
Vagy inkább három műszak jön,
nem látni, öröm vagy közöny.
Mi visz tovább, mi tart meg itt?
Én istenem, hol vagy? Segíts!
Gyászom az élet felett
Sír körülöttem a sok jó barát.
Koporsómon családtagok keze.
Némán fekszem, s rövid utam porát
a lábamról senki nem veri le.
Túlhajszolt hétköznapok mögöttem.
Munka közt a pihenés elveszett.
Most nyitva a száj, csukva a szemem,
s amit látott, mára csak enyészet.
Talmi örömök kápráztattak el:
hittem, hogy dolgozni sosem elég,
hogy a biztonsághoz csakis pénz kell,
a megállj pedig lusta ellenség.
Döbbenten nézek vissza. Már magam
se találom saját életemben.
Elmaradt nyaralás, fénykép, ha van,
se rajtam múlt, s ki számít, gyermekem
félve feltett kérdése, olvasok
este mesét? S beszélgessek, játsszak
– mind nincs. Ami van itt vagy ott,
lakás, pár betétkönyv, mind csak látszat.
Lassan halad az utolsó menet.
Mindenki hallgat, és vár a verem.
Nem védhet meg az utolsó kenet,
ha az utam ilyen istentelen.
Lutter Imre (1977) előadóművész, műsorvezető, költő, producer, újságíró, drámapedagógus.