Gál István irodalomtörténész a Pásztortűz 1939. szeptemberi számában közzétett esszéjében – Paget, Erdély angol honpolgára – emlékezett arra, hogy címbeli hősének száz évvel azelőtt jelent meg Hungary and Transylvania, with Remarks in their Conditions, Social, Political, and Economical (Magyarország és Erdély leírása,
1973. A Nagy Csurka Botrány éve. Sokan véltek sokfélét tudni az esetről...
…a Rákospalota-Újvárosi Református Gyülekezet oly korán elhunyt lelkipásztora, a Jób könyve (Sola Scriptura…) felejthetetlen magyarázója – a barátom –, Kiss Domokos révén ismertem meg dr. Kiss Ákosné, dr. Gőbel Zsuzsannát. Az évezred fordulón történt ez – s életem legfontosabb kapcsolatai...
NEM ismertük egymást. Egy dolgozatában Ő dicsérő fordulattal szólt Alföld-beli cikkeimről. Én messziről tüzeltem egy recenziójára...
– Ezt adod nekem? – kérdezte Márta néni, a nagymama, mikor kibontotta a sárga, nagyméretű borítékot...
Különlegesek a levéltári iratanyagok. Önmagukban ritkán állnak meg, többnyire a sajtóközlések, visszaemlékezések szükségesek a – talán – teljesnek nevezhető történeti kép megalkotásához...
Az egygyermekes családmodell terjedése a dél-dunántúli paraszti közösségekben a 19. század végétől kezdve magára vonta az orvosok és társadalomtudósok figyelmét, azóta hatalmas történészi és társadalomtudományos irodalmat teremtve a kérdésről...
Jól emlékszem 2015. december 21-ére, amikor két évvel halála után pesti házuk falára...
Hány éve már, hogy meghalt
az a sötétszemüveges színész,
aki a feléje nyújtott kezet...
Mellem piros, mint a vér, zaklatott-félbemaradt ecsetvonások,
vállam sárgás, de átüt rajta a zöld, feketés, mire nyakamhoz ér,
állkapcsom, fülem, homlokom kék, arcom szürkésbordó játék...
„Istent soha nem tudtam elképzelni, valószínűleg, mert nem emberi és földi, hanem isteni. Az ember, mikor elképzeli és képen vagy szobor alakjában kifejezi az Istent, mindig valamilyen szakállas ősapát képzel el és fejez ki, egyfajta törzsfőnököt, sok hajjal, peplumban, gyapjas szakállal, mint
